Tét nélküli tanácskozás

Pozsony. Szombaton ülésezett az MKP Országos Tanácsa. A testület megvitatta a jelenlegi politikai helyzetet, és a pártvezetés eddigi tevékenységét is.

„A tanács támogatja az elnökség és a parlamenti frakció által az utóbbi fél évben képviselt politikát – jelentette ki Csáky. – Nem titkolom azonban, hogy elhangzottak kritikus vélemények is, melyek szerint néhány lépésünket jobban át kellett volna gondolni.” Bugár Béla szerint a párt nem foglalkozik megfelelően a közvélemény-kutatások által jelzett népszerűség-csökkenéssel. „Javasoltam, hogy a párt elnöksége dolgozzon ki egy javaslatot a tanács legközelebbi ülésére arra vonatkozóan, hogy mi okozza a párt népszerűségének csökkenését. és dolgozzon ki tervet annak megállítására – mondta lapunknak Bugár Béla a párt korábbi elnöke, aki parlamenti képviselőként vett részt a tanács ülésén. – Van számos felmérés, melyek alapján ugyan nem radikálisan, de csökken a párt támogatottsága.” A javaslatot az Országos Tanács elutasította, a párt jelenlegi vezetése ugyanis nem tartja nem tartja riasztónak a jelenlegi helyzetet. A párt nem szavazta meg Bugárnak azt a javaslatát sem, mely programalkotó kongresszus összehívására kötelezte volna a párt vezetését 2008-ban.

A párt nem támogatja az SDKÚ tervét, hogy utcai megmozdulásokat szervezzen a kormány politikája elleni tiltakozásul. „Nem megyünk az utcára, ezt nem látjuk indokoltnak, de készek vagyunk nagyon éles vitát folytatni a kormánypártokkal a parlamentben” – mondta az elnök. Támogatják azonban a Robert Fico elleni bizalmatlansági indítvány újbóli benyújtását. „Erre január második felében kerülhet sor úgy, hogy ne essen egybe a rendes üléssel” – jelentette ki Csáky. Az MKP szerint azonban a kormányfő leváltását nem csak a telekügyek indokolják, a rendkívüli parlamenti ülésen beszélni akarnak a második nyugdíjpillér és az egészségbiztosítók elleni átgondolatlan támadásokról, a külpolitikai problémákról, a belügyminisztérium ügyeiről, és várhatóan Malina Hedvig ügyének kivizsgálása körüli fejleményekről is beszélni akarnak. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?