Tények, adatok, lehetséges stratégiák

Magyarok Szlovákiában 1989—2004 címmel, Fazekas József és Hunčík Péter szerkesztésében felfigyeltető tanulmánygyűjtemény jelent meg a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet és a dunaszerdahelyi Lilium Aurum Kiadó közös gondozásában. Az Intézet és a szerkesztők szándéka ezzel az „összefoglaló jelentéssel” az volt, hogy egy olyan, „tényekre alapozó, átfogó képet” adjanak a szlovákiai magyarságról, amely „a rendszerváltástól az Európai Uniós csatlakozásig tartó tizenöt év eseményekben gazdag történéseit, társadalmi-gazdasági és kulturális életét foglalja öszsze a szlovákiai magyarság”, a jelenleg „legnagyobb létszámú őshonos (autochton) uniós kisebbség” optikáján keresztül. Összefoglaló dolgozatot olvashatunk itt a szlovákiai rendszerváltás kisebbségi szempontú lefolyásáról (Sándor Eleonóra), a szlovákiai magyar pártpolitizálásról (Öllös László, Szarka László és Hamberger Judit), a szlovák alkotmányos rendszerről (Mészáros Lajos), a szlovákiai magyarság demográfiai, település- és társadalomszerkezetének változásairól (Gyurgyík László), oktatásügyéről (László Béla), intézményrendszerének fejlődéséről (Tóth Károly), az elmúlt másfél évtized régiófejlesztési és közigazgatási, valamint környezetvédelmi változásairól (Jaroslav Kling, valamint Tuba Lajos), gazdasági potenciáljának különböző mozzanatairól (Peter Pažitný, Karol Morvay, Simona Ondriašová és Jaroslav Kling), egészségügyi helyzetéről (Peter Pažitný), hitéletéről (A. Kiss Béla, valamint Herdics György és Zsidó János), tudományos intézményrendszeréről és muzeológiájáról (Liszka József), a Csemadokról (Varga Sándor), népművészetéről és folklórjáról (Görföl Jenő), sajtójáról (Lovász Attila), könyvkiadásáról, irodalmáról (Grendel Lajos), képző- és fotóművészetéről, építészetéről (Hushegyi Gábor), színházairól (Hizsnyan Géza), valamint sportéletéről (J. Mészáros Károly). A szlovákiai magyarság „kollektív” vagy „külön emlékezetének” (Kósa László) ilyetén való kiterjesztésével — megmaradási esélyeinek elmélyítése, önszerveződésének és önképviseletének erősítése mellett — a kötet példát adhat a „Kárpát-medence többi országaiban kisebbségi sorsban élő magyaroknak” is hazájuk „demokratizálódási folyamatainak alakításakor”, és segítheti a szlovák, a szlovákiai magyar, a magyarországi, sőt az európai uniós politikusok munkáját is. Ugyanekkor ez az első olyan, a (cseh)szlovákiai magyarság életéről, helyzetéről átfogó és érvényes képet nyújtani kívánó összefoglaló, melyhez egy legális, bár költségvetési támogatás nélkül működő szlovákiai magyar tudományos szerveződés ad intézményi hátteret, aminek az adja meg a történeti jelentőségét, hogy a szlovákiai magyar tudományosság 1989 után végre szabadon, saját intézményi bázisára támaszkodva kezdheti el szervezni önmagát, s egyre akadálytalanabbul láthatja el azokat a funkciókat, melyeket egy adott közösség tudományos prezentációjának — befelé is, kifelé is — be kell töltenie.

A kötet illusztris és szakmailag hiteles szerzőgárdáját s magát a tartalomjegyzéket nézve egyébként valamelyest láthatók a jelenlegi problémák is. Egyfelől egy-egy szakterület — mint például a régiófejlesztés vagy az egészségügy — magyar szerzőkkel való pillanatnyi lefedetlenségére vonatkozóan is levonhatunk a kötetből bizonyos következtetéseket. Másfelől néhány, a szlovákiai magyar lakosságot lényegbevágóan érintő, kulcsfontosságú terület taglalása is kimaradt innen (például a mezőgazdaság vagy az iparfejlesztés). Ezekkel a korlátokkal egyébként az előszó írói is tisztában vannak: „...a szlovákiai magyar értelmiségi réteg erősen humán beállítottságú, vagyis nagyon kevés a gazdasági élettel, a régiófejlesztéssel, az egészségüggyel foglalkozó szakember”, vagy ha vannak is, ők „többnyire olyan szlovák vagy magyarországi kutatóintézetekben dolgoznak”, melyek „az adott tudományszak etnikai/nemzetiségi szempontú kutatásával nem foglalkoznak”. (De nem kapott teret a kötetben például a bizonyos értelemben ugyancsak stratégiai fontosságú könyvtárügy, az olvasáskultúra változásainak a vizsgálata; a nyelvtudomány, nyelvhasználat és nyelvművelés kérdésköre stb.).

Az 1989. évi hatalom- és rendszerváltás, mely a (cseh)szlovákiai magyarság történetében — „a kisebbségpolitikai szempontból ambivalens fejlemények, negatív kísérőjelenségek és felemás következmények ellenére” (Szarka László) is — a legpozitívabb események sorába tartozik, nem hagyott érintetlenül semmit e (kényszer)közösség életében: új politikai-gazdasági-társadalmi struktúrákat, új gondolkodást és új lelkiséget, egy új közbeszédben artikulálódó új nyelvet és fogalomhasználatot, új nemzedékeket, politikai-gazdasági-szellemi eliteket segített felszínre. Egyúttal olyan érték- és paradigmaváltás is tudott lenni, mely lehetővé tette, hogy a szlovákiai magyarság a harmadik évezredbe a 21. századnak és az európai integrációnak megfelelő, a messianisztikus és a mítoszképző reflexeket feledtető struktúrák és pozíciók birtokába lépjen, amelyek segítségével talán a globalizáció és az információs társadalom kihívásaira is erőteljes válaszokat tud és mer adni. Mindez természetesen egy újfajta — egyfelől a különböző magyar nemzetstratégiai törekvések, másfelől az európai integrációs szándékok fényébe egyszerre tartott — önmeghatározást, egy „saját kánont” is szükségszerűvé tenne a részéről, amely kérdéssel azonban ez ideig sem politikai bázisa, sem tudományos műhelyei, sem közélete nem igazán tudott megbirkózni. Bízvást mondható, hogy a Magyarok Szlovákiában 1989—2004 egy ilyen önmeghatározásnak, célkijelölésnek, stratégiatervezésnek is a fölgyorsítója lehet.

Emellett a kötet egyértelműen rámutat mindazokra a drámai feszültségekre, csomópontokra, ellentmondásokra, melyek a szlovákiai magyarságot a 21. század elején jellemzik. Ezek közül az egyik legmegrázóbb — s kellőképpen talán nem is tudatosított — felismerés, hogy miközben a Szlovákiában élő magyar népesség az elmúlt másfél évtizedben, illetve, ezen belül a szlovák kormánypártokkal való 1998-as koalíciókötéstől eltelt hat esztendő óta történetének sok tekintetben legpozitívabb változásait éli meg, amelyeket az Európai Unióhoz való csatlakozás csak tovább erősíthet, lélekszáma és az ország lakosságához viszonyított százalékos aránya tíz év alatt drámai módon csökkent: a népességszám 1950 óta először esett vissza, s rögtön negyvenhétezer fővel (!), százalékaránya pedig a lélektani tíz százalék alá süllyedt. Ennek okát a kötet szerzői közül többen is — például Gyurgyík László — alapvetően egyfelől a természetes szaporulat csökkenésében, a demográfiai szerkezet megváltozásában, a lakosság elöregedésében, másfelől viszont egy erőteljes mesterséges nacionalizálás következtében felgyorsult asszimilációban látják. Az elkövetkező esztendők egyik sürgős és életbevágó feladata lehet e kívülről generált asszimiláció népességcsökkenéshez való hozzájárulásának a mérséklése. Ez várható el például, többek között — László Béla tanulmánya szerint is — az oktatástól, oktatásügytől. De nem kell különösebben bizonyítani, hogy a pártpolitizálástól a közigazgatáson és a gazdaságpolitikán keresztül egészen a tudomány- és kultúraszervezésig, a közgondolkodás legkülönbözőbb területeiig és megnyilvánulási módjaiig a fenti cél minden területen átgondolt lépéseket, tervszerű és távlatos építkezést igényel. S az európai együttműködés kiszélesedő és a szlovákiai magyarság életét és lehetőségeit a jövőben egyre erősebben befolyásoló csábító távlatai további buktatókat is magukban rejtenek, és újabbnál újabb kihívások elé állítják a kisebbségi-nemzetiségi kérdés felelős kezelőit és stratégáit. Munkájukban segíthetik őket az utóbbi egy-két esztendőben azért mégiscsak észlelhető pozitív elmozdulások (például a magyar tannyelvű alapiskolai oktatásban részvevők statisztikai számadatainak dicséretes változásai). A jövőmentő pozitív stratégiák azonban a távlatos nézőpontok és problémakezelési módok egész sorát, azok összefüggő rendszerként való konstituálását feltételezik. A Magyarok Szlovákiában 1989—2004 felelős tanulmányainak egybeolvasásából is épp egy ilyen rendszer látszik körvonalazódni. Most már csak az a kérdés, hogy e lehetséges rendszer cselekvési és döntéshozói helyzetben levő majdani részvevői mennyire lesznek képesek az egyes szakterületeken kialakult helyzetekből levonható következtetéseiket egybeolvasni, egybehangolni, egybeszerkeszteni.

Tóth László