Dunaszerdahely. Feltehetően február elején kezdi meg működését az a közös hivatal, mely az építkezési engedélyek kiadásával és az építkezéssel kapcsolatos ügyek intézésével foglalkozik.
Teljes önállóságot!
Tóth Ernő, Nagyudvarnok polgármestere lapunknak elmondta, faluját alkalmasnak tartja arra, hogy egy újabb tisztviselő munkába állítása nélkül is ellássa ezeket a feladatokat. Számára azért is érthetetlen az elképzelést, mert azt várta, hogy a helyi politika szereplői örömmel fogadják a járási hivatal megszűnését, s azt, hogy ezek a hatáskörök az önkormányzatokra szállnak. Szerinte az építkezési engedélyekkel foglalkozó hivataloknak teljesen önállónak kellene lenniük. Tóth Ernő úgy véli, a közös hivatal felállításának támogatói azt sugallják, hogy a települések még alkalmatlanok az önállóságra, ráadásul alkalmat adnak a hivatallal összefüggő anyagiak kifizetésének késleltetésére.
Dióspatony polgármestere szerint a közös hivatal létrehozásával csak annyi változna, hogy az ügyfeleknek nem a járási hivatalra kellene beutazniuk, hanem egy másik helyre. Lelkes Vince szerint a közigazgatási reform lényege pedig éppen az, hogy ott történjék a ügyintézés, ahol a probléma felmerül. „Önkormányzatunk van olyan erős, hogy képes létrehozni egy ilyen hivatalt, s azt a pénzt, amit egy közös hivatal működtetésére adnánk, így egy helyi iroda létesítésére fordíthatjuk, ahol egy szakembert is alkalmazhatunk majd” – mondta Lelkes Vince.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.