Telekbotrány: Fico nem vállal felelősséget gazemberekért

Pozsony |

<p>Meg kell vizsgálni, miként járt el a telekbotrány kirobbantó ügyben a Szlovák Földalap éléről leváltott 13 ember - véli Robert Fico. A miniszterelnök erről a Szlovák Rádió Szombati párbeszédek című műsorában beszélt.</p>

Mindt mondta, a földalap tanácsának 11 volt tagja, valamint menesztett igazgató és helyettese ügyében a főügyészség és a büntetőjogi szervek járnak el.  Kérdés, a 13 személy tudta-e, hogy a restitúció révén jogosult személyeknek törvényesen átadott földterületeket az érintettek később a GVM cégnek adják tovább. Mint ismeretes, a cég Vladimír Mečiar HZDS-elnökhöz áll közel.
Fico elmondta, ha a főügyészség szerint bűncselekmény történt, ő támogatni fogja a vétkesekkel szembeni eljárást. "Nekem teljesen mindegy, ki bukik az ügyben. Nem vagyok hajlandó vállalni a felelősséget a gazemberek helyett, ha ugyan gazember módjára cselekedtek, s tudták, hogy ilyesmi történt" - fogalmazott a kormányfő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?