Telefonon adják el az időseknek a senki által nem kért szolgáltatást

<p>Jogilag nincs akadálya a telefonos szerződéskötésnek, a kereskedelmi felügyelet szerint azonban csak az írásos megállapodás érvényes. Egyre több szolgáltató utazik így az öreg ügyfelekre.</p>

Néhány hete új szolgáltatással jelentkezett a Nyugat-szlovákiai Áramszolgáltató (ZSE): telefonon keresztül, aláírás nélkül kötnek üzletet a kliensekkel. A vállalat egyik ügyfele emiatt panasszal fordult lapunkhoz, idős családtagjára tukmálták rá az üzletet. Értesüléseink szerint az eset nem egyedülálló, a Telekom is ilyen módon köt új szerződéseket az ügyfelekkel.

Küldik, hívnak, tájékoztatnak – ön „csak” fizessen

A hölgy elmondta, a vállalat megbízottja telefonon egyeztetett az idős rokonnal, aki ezután postán megkapta az új szolgáltatás megkötéséről szóló szerződéskiegészítést.

„Az ügyfél a beszélgetés közben nem is tudatosította, miről van szó. Azt kérdezem, hol van a kliens aláírása a kiegészítésről. Vagy erre már nincs is szükség?” – kérdezte a felháborodott panaszos. Hozzátette, felesleges problémákkal jár az újfajta ügyintézés, amelyre főleg az idős ügyfelek fizetnek rá. „Még nekünk kell felmondásokat írnunk és küldözgetnünk, ha nem kérünk az ajánlatukból” – folytatta az asszony.

„A ZSE lehetővé teszi bizonyos szolgáltatások telefonos megrendelését, amelyekről korábban írásban tájékoztattuk az ügyfelet” – írta lapunknak Michaela Dobošová, a ZSE szóvivője. A szóvivő közölte, előbb elküldik az ügyfélnek a szükséges dokumentumokat, ezután telefonon keresztül megrendelhető a szolgáltatás. A telefonbeszélgetés után levélben tájékoztatják a vevőt az adott szolgáltatás megkötéséről.

Az ügyfél azt is kifogásolta, hogy a vállalat nem tájékoztatott arról, mekkora pluszkiadást jelent az új szolgáltatás aktiválása. „Az interneten megtaláltam az árjegyzéket, de ebből nem tudom kiolvasni, melyik csomaghoz tartoznak az árak” – folytatta a panaszos. Dobošová elmondta, az aktuális árjegyzék a szórólapokon is megtalálható.

Sajnos legális, úgyhogy csak óvatosan!

Szekeres Klaudia, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala jogsegélyszolgálatának koordinátora közölte, legális az ilyen szerződéskötés. „Előfordul, hogy a telefonos beleegyezéssel érvényesítik a szerződést. Amikor az ügyfél megkapja a papírokat, át kell nézni, hogy valóban előnyös-e a szerződés. A kliensek általában ezt szokták elmulasztani” – nyilatkozta Szekeres Klaudia.

„Az ügyfél az előírások szerint tizennégy napon belül indoklás nélkül felbonthatja a szerződést. A határidő letelte után is van lehetőség szerződésbontásra, ebben az esetben egy hónapos a felmondási idő” – folytatta a szóvivő. „Mindenképp ki kell használni az időt és átnézetni a papírokat” – figyelmeztet a jogsegélyszolgálat koordinátora.

Akit átverték, forduljon a SOI-hoz

Danuša Krkošová, a Szlovák Kereskedelmi Felügyelet (Slovenská Obchodná Inšpekcia – SOI) szóvivője leszögezte, az ilyen módon megkötött szerződés csak akkor érvényes, ha az ügyfél írásban visszaigazolja az üzletkötést.

„A szerződés, amelyet a szolgáltató által kezdeményezett telefonbeszélgetés során kötnek, akkor lép érvénybe, ha az ügyfél írásos beleegyezését visszaküldi a cégnek. Ezért a szolgáltató köteles írásos formában elküldeni a szerződést az ügyfélnek. Ha a felhasználó nem írja alá a szerződést és nem küldi vissza a szolgáltatónak, érvénytelen az egyezség” – tájékoztatott a szóvivő.

Krkošová felhívta a figyelmet arra, hogy ha a szolgáltató azt állítja, elegendő a telefonos beleegyezés, és nem kell aláírt szerződés, az ügyfél forduljon az illetékes kereskedelmi felügyelethez. A szóvivő leszögezte, az eladónak a beszélgetés elején tájékoztatni kell az ügyfelet arról, hogy kinek a nevében keresi, milyen célból hívja, és hogy a beszélgetést rögzítik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?