Távozna a speciális ügyész

Pozsony |

<p>Habár egy felmérés szerint sokan jelentenék a korrupciót, tavaly csökkent a korrupciós esetek száma, derül ki Dušan Kováčik speciális ügyész 2016-ra vonatkozó jelentéséből. Az ügyész lehet a korrupcióellenes tüntetések első &bdquo;áldozata&rdquo;.</p>

Csökkent a korrupció miatt elítéltek és a korrupciós ügyekben folytatott nyomozások száma, ismerte el ma a parlament védelmi és alkotmányjogi bizottsága előtt Dušan Kováčik speciális ügyész. Kováčikot éppen amiatt bírálják, hogy Szlovákiában – a felmérések szerint a burjánzó korrupció ellenére – még egyetlen olyan korrupciós ügyet sem sikerült felderíteni, amelyben jelentős tisztséget betöltő politikust ítéltek volna el.

Kevés a korrupciós ügy

2016-ban összesen 113 személy ellen folytatott vizsgálatot a rendőrség, míg egy évvel korábban 173, 2014-ben 204 gyanúsított ellen folyt nyomozás. Csökkent a vádlottak száma is – 2016-ban 56, 2015-ben 60, 2014-ben pedig 100 esetben fejezte be eredményesen a nyomozást a rendőrség. A trend egyik oka Kováčik szerint, hogy a büntetőeljárásról szóló új törvény rendkívül megterheli a tanúkat, szinte „mártírokat” igényel. Ez a trend nem egyezik a lakosság véleményével, a Transparency International Slovensko (TIS) által rendelt felmérés szerint ugyanis egyre többen lennének hajlandók tanúskodni korrupciós ügyben. „A speciális ügyész által mutatott számok nagyon rossz trendet jeleznek, mert Szlovákiában egyre több korrupciós ügyet kellene felgöngyölíteni. Ennél is nagyobb probléma, hogy hiányoznak a valóban nagy ügyek, amelyeket a rendőrség az ügyészség felügyelete alatt felderítene – magyarázta Gabriel Šípoš, a TIS igazgatója. – Ebben még nagyobb a felelőssége Gašpar és Kováčik úrnak.” A diákok által szervezett korrupcióellenes tüntetések egyik legfontosabb követelése éppen Tibor Gašpar rendőrfőkapitány és Dušan Kováčik leváltása. Nemrégiben nagy vihart kavart, hogy kiderült: Kováčik az elmúlt 8 évben egyetlen általa felügyelt ügyben sem tett vádemelési javaslatot.

Kováčik lemondana

A korrupcióellenes tüntetések egyik eredménye lehet akár Kováčik távozása is. A speciális ügyész kedden kijelentette, hogy várhatóan nem tölti ki a teljes megbízatási idejét, amely 2021-ig tartana. „Hosszú távon nem lehet ilyen nyomás alatt dolgozni” – mondta Kováčik. Szerinte azonban naivitásra vall, hogy azt hiszik, egy ember távozása mindent megold. „Ez nem így működik. A korrupció nem egy emberről szól” – jelentette ki. Ugyanakkor úgy véli, hogy ő „nem söpri szőnyeg alá” a botrányos ügyeket. Szerinte például a Gorilla-ügyben hamarosan előrelépés várható. „Új, fontos bizonyítékok kerültek elő, konkrét személyek ellen folyik nyomozás, optimista vagyok” – jelentette ki a speciális ügyész. (lpj, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?