Tavaly beindult a turizmus

ÖSSZEFOGLALÓPozsony. Rekordszámú turista töltötte a szabadságát tavaly Szlovákiában, a gazdasági válság nehéz éveit követően az idegenforgalmi üzletág így lassan kezd újra magára találni – nyilatkozta František Palko közlekedési államtitkár.

ÖSSZEFOGLALÓ

Pozsony. Rekordszámú turista töltötte a szabadságát tavaly Szlovákiában, a gazdasági válság nehéz éveit követően az idegenforgalmi üzletág így lassan kezd újra magára találni – nyilatkozta František Palko közlekedési államtitkár. A tegnap közzétett adatok szerint az elmúlt évben a turisták száma elérte a 4,048 milliót, amire a gazdasági válság kirobbanása, vagyis 2009 óta nem volt példa, sőt ezt a válság előtt is csak egyszer, 2008-ban sikerült túlszárnyalni.

A szlovák idegenforgalom ügyfeleinek a többségét, nagyjából a 60%-át még mindig a hazai turisták teszik ki, akiknek a száma tavaly csaknem 6%-kal, 2,4 millióra nőtt. Külföldről 2013-ban több mint 1,6 millió turista érkezett az országba, ami 9 százalékos növekedésnek számít. A legtöbben Csehországból (493 ezer), Lengyelországból (168 ezer), Németországból (154 ezer), Ukrajnából (80 ezer), Ausztriából (74 ezer) és Magyarországról (69 ezer) érkeztek. Palko ezzel kapcsolatban az ukrán turistákat emelte ki, akiknek a száma tavaly megduplázódott, csaknem 55 ezren érkeztek azonban Oroszországból is. A külföldi turisták átlagosan 2,5, a hazaiak 3 vendégéjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken.

A turisták számának a növekedése meglátszott az idegenforgalmi üzletág bevételein is. Tavaly ezek csaknem 8 százalékkal, 2 milliárd euróra nőttek. Az ágazat hozzájárulása az ország bruttó hazai termékéhez (GDP) ezzel az egy évvel korábbi 2,5-ről 2,7 százalékra nőtt. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?