Tárgyalás volt, eredmény nincs

Tárgyalás
Pozsony |

Kedden tárgyalóasztalhoz ültek a kormány és a Szlovák Orvosszakszervezet (LOZ) képviselői a tömeges felmondásokkal kapcsolatban. Érdemi előrelépés azonban nem született, a tárgyalások szerdán folytatódnak.

Már csak két hét van hátra az orvosok felmondási határidejének lejártáig. Ha november végéig nem egyezik meg a kormány a szakszervezettel, több mint 2100 orvos hagyja el a szlovák kórházakat, ami a teljes fekvőbeteg-ellátás megbénulásához vezethet.

Peter Visolajský, az LOZ elnöke a múlt héten azt kifogásolta, hogy Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök nem veszi komolyan a kialakult helyzetet. Szerinte ezt bizonyítja, hogy a kormányfő legutóbb augusztus 19-én találkozott a szakszervezet képviselőivel. Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) egészségügyi miniszter Visolajský szavaira reagálva ugyan elmondta, hogy az általa irányított tárca folyamatos kapcsolatban van az orvosokkal, de ezek a kétoldalú egyeztetések már hetek óta nem vezetnek eredményre. Legutóbb például a minisztérium elküldte az orvosoknak a memorandumot, amelyben elvileg elkötelezték magukat az LOZ nyolc követelésének teljesítése mellett. Visolajský azonban azt mondta, a dokumentum

„konkrét megoldások helyett csak homályos ígéreteket tartalmaz”,

így továbbra sem vonják vissza a felmondásokat.

Hegernél az orvosok

A szakszervezeti nyomás hatására Heger a kormányhivatalba hívta Visolajskýékat, valamint Lengvarskýt és Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminisztert is. A tárgyalás után a miniszterelnök a Facebook-oldalán közölte, holnap ugyanebben a felállásban folytatják az egyeztetést.

„Az egészségügyi személyzetnek korábban nem volt olyan tárgyalópartnere, aki törődött volna a betegekkel és a kórházi alkalmazottak méltó munkakörülményeivel. Ez a kormány azonban ilyen támogatást biztosít. Erről tanúskodik a kulcsfontosságú reformok sikeres elindítása, a kórházak felépítését és felújítását célzó beruházások és a béremelés is”

– tette hozzá a miniszterelnök.

Heger mindemellett elmondta, kész aláírni az orvosokkal a memorandumot. Hangsúlyozta, bárcsak több lehetősége és forrása lenne a kormánynak, de a jelenlegi helyzetben mindent megtesznek, amit tudnak. Ismét arra kérte az orvosokat, vonják vissza a felmondásokat.

Heger

Parlamenti nyomás

Az orvosok helyzetével nemcsak a kormányhivatalban foglalkoztak. Folytatódott a parlament rendkívüli ülése is, amelyet az ellenzéki Smer kezdeményezett. Az ülés egyetlen pontja egy határozat volt, amelyben a képviselők felszólították a kormányt, írják alá a memorandumot a szakszervezettel, és vessenek véget az egészségügyben uralkodó válságnak. A határozathoz csatolták azokat a megoldásokat is, amelyeket a Smer képviselői szerint az említett memorandumba bele kellene foglalni, a határidőkkel együtt. Mivel a határozattal kapcsolatos tárgyalás már pénteken lezárult, a képviselőkre kedden már csak a szavazás várt.

A szavazás előtt Robert Fico, a Smer vezetője sajtótájékoztatót tartott, amelyen felszólította a képviselőket, támogassák a javaslatukat. Hangsúlyozta, a dokumentum szövegét a szakszervezetekkel együtt dolgozták ki.

„A határozat elfogadása számunkra nem a politikai versengésről szól”

– jelentette ki, hozzátéve, hogy az egészségügyben uralkodó helyzet már elfogadhatatlan.

Ficóék a szavazás során sikerrel is jártak: a jelen lévő 113 képviselő közül 67-en a határozat mellett voksoltak. A támogatók közt voltak a Smer, a Hlas és a szélsőjobboldali pártok képviselői, valamint a Sme rodina frakciója is. Az OĽaNO és a Za ľudí képviselői javarészt tartózkodtak, az SaS frakciója pedig nem vett részt a szavazáson.

Fico

Jobb alkupozíció

A távolmaradás ellenére Janka Bitto Cigániková (SaS), az egészségügyi bizottság nemrégiben leváltott elnöke úgy nyilatkozott, a parlament helyesen tette, hogy elfogadta a javaslatot, hiszen ezzel javul a szakszervezet alkupozíciója és egyben nőtt a kormányra gyakorolt nyomás is. A képviselő a határozatban megfogalmazott megoldásokkal is egyetért, egyedül az utolsó, fizetésemelésre vonatkozó pontot tartja problémásnak. A parlament határozatában az szerepel, hogy a szakvizsgával rendelkező orvosok a két évvel korábbi átlagbér 1,7-szeresét kapják kézhez, a szakvizsgával rendelkező orvosok pedig a 2,8-szorosát. Cigániková szerint ez rengeteg pénzbe kerülne, és az orvosok már így is jelentős béremelésre számíthatnak jövőre. A határozattal kapcsolatban még elmondta, a parlament ezzel nem kötelezi a kormányt semmilyen konkrét törvény módosítására, így végső soron csak Hegeréken múlik, miben egyeznek meg az orvosokkal. Cigániková hozzátette, pártja azért nem vett részt a szavazás során, mert a Smert ugyanolyan hibásnak tartja a kialakult helyzet miatt, mint az OĽaNO-t, hiszen a mostani helyzet az utóbbi 30 év tétlenségének eredménye.

Michal Šipoš, az OĽaNO frakcióvezetője szerint a határozatot megszavazó képviselők nyitott kapukat döngetnek, hiszen már a kormányhivatalban is foglalkoznak a helyzet megoldásával.

Zuzana Šebová, a Sme rodina képviselője úgy fogalmazott, annak ellenére is kiállnak Lengvarský mellett, hogy a párt frakciója támogatta a Smer javaslatát. Szerinte az egészségügyi miniszter jól csinálja a dolgát, de az orvosok követeléseivel kapcsolatban nem hozhat egyedül döntést, hiszen azok más minisztériumokat is érintenek.

Elmaradhat a tüntetés

A kormányhivatalban lefolytatott tárgyalás után Peter Visolajský is megszólalt.

A megegyezéshez mindkét félre szükség van. Örülünk, hogy a másik fél már hajlandó szóba állni és találkozni velünk, valamint közös megoldást keresni

jelentette ki.

Hozzátette, az LOZ-nek is érdeke, hogy a tárgyalások már ezen a héten lezáruljanak. Díjazta a kormány konstruktív hozzáállását, mint mondta, mind a nyolc követeléssel foglalkoztak a keddi találkozón. Néhány ponttal kapcsolatban ugyan még nem hallottak konkrét megoldásokat, de Hegerék azt ígérték nekik, hogy a szerdai találkozón már erre is sort kerítenek. Visolajský leszögezte, ha ez valóban megtörténik, akkor a csütörtökre beharangozott tüntetés akár el is maradhat.

A Szlovák Kórházszövetség (ANS) és az Állami Kórházak Szövetsége (AŠN) kedden arra kérte a kormányt és az LOZ-t, mihamarabb egyezzenek meg. Lapunknak eljuttatott közleményükben azt írták, megértik az orvosok frusztrációját, ugyanakkor elutasítják, hogy a két fél sikertelen egyeztetéseinek a páciensek igyák meg a levét. A két érdekvédelmi szervezet azt is felajánlotta, hogy szükség esetén részt vesznek a tárgyalásokon, és megpróbálnak segíteni a kompromisszum megtalálásában.

(nar, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?