Szükséges a felsőfokú távoktatás

A felsőoktatásról szóló új törvény számos változást hoz a szlovákiai egyetemek életében. Az oktatási tárca vezetője többször is kijelentette, hogy a hazai felsőoktatás egészének reformját csak egy új, a harmadik évezred igényeinek megfelelő törvény megalkotása tenné lehetővé. Az új, felsőfokú oktatási törvényről Milan Ftáčnik minisztert kérdeztük.

– A társadalom számára az ingyenes egyetemi tanulmányok hosszú távú befektetést jelentenek. Mennyire elégedett a közelmúltban elfogadott törvény tartalmával, illetve mely rendelkezéseivel nem ért egyet?

Általánosságban megállapítható, hogy a képviselők a felsőoktatási törvényt az oktatásügyi minisztérium által előterjesztett formában, lényegesebb változtatások nélkül fogadták el. A mintegy 200 elfogadott módosító javaslat döntően nem változtatott a tárca tervezetének alapkoncepcióján. A parlamenti vita során meg tudtuk védeni álláspontunkat, olyannyira, hogy a szavazáskor a honatyák döntő többsége az oktatási tárca véleményével értett egyet. Az egyetlen negatívum, hogy elfogadták Tibor Šagát és Alojz Rakúš közös módosító javaslatát, amely egészségügyi főiskolák létrehozását szorgalmazza. Természetesen tiszteletben tartom a parlament döntését, de véleményem szerint nincs szükség az új törvényben efféle rendelkezésre.

Miért tartotta fontosnak, hogy megszűnjék a karok jogalanyisága? Miben látja ennek előnyét?

Az európai államok többségében a felsőoktatási intézmények nagyon erős integritással bírnak. A törvény megalkotásakor nem állt szándékunkban korlátozni a karok szerepét, mivel fontos feladatokat látnak el a különféle tanulmányi szakok működtetésében és a hallgatókkal való kapcsolattartásban. Az eddig érvényben lévő rendszer, melyben jogalanyisággal rendelkeztek a karok, nem tette lehetővé az egyetem egészének fejlesztését. Független európai szakemberek egyetemeinken végzett felmérései is egyértelműen azt igazolták, hogy erősítenünk kellene a felsőoktatási intézményeink státusát, nagyobb hangsúlyt kellene helyeznünk a különböző szakok közti átjárhatóságra. A jövőben a karok szorosabb együttműködését szeretnénk kialakítani, mert csak így fejlődhet az egész egyetem. Törekvéseinket tehát alapvetően ez határozta meg. Ennek ellenére nem nevezném az új felsőoktatási törvényt központosítónak. Ezt az állításomat mi sem támasztja jobban alá, mint hogy az egyes karok a jogalanyiságuk megszűnése után is rendelkeznek majd meghatározott jogkörökkel, tehát bizonyos feladatok továbbra is a hatáskörükben maradnak. Arról pedig, hogy mely jogkörök tartozzanak az egyetemek, illetve a karok hatáskörébe, a felsőoktatási intézmények maguk döntenek.

Nem tart attól, hogy a törvényileg előírt tandíjmentesség miatt az egyetemek a jövőben megszüntetik a távoktatást?

Nem tartanám szerencsésnek, ha ez megtörténne. Mindenképpen negatív lépésnek minősülne, ha az egyetemek a későbbiekben nem kínálnák fel a hallgatóknak a távoktatás lehetőségét. Úgy gondolom, az állam képes lesz előteremteni a szükséges anyagi fedezetet a távképzés működtetéséhez. A tapasztalatok azt igazolják, hogy szükség van a távoktatásra, ugyanis jelentős hallgatói réteg választja az egyetemi tanulmányoknak ezt a formáját. A kérdésről egyébként tárgyalásokat szeretnénk folytatni az egyetemekkel.

Képes-e megakadályozni a törvény, hogy a felsőoktatási intézmények a nem nappali tagozatos egyetemistáktól hallgatói hozzájárulást követeljenek? Tudjuk jól, eddig sem volt tandíjkötelesség, a hallgatóknak mégis hozzá kellett járulniuk a képzéshez.

Úgy gondolom, hogy képesek leszünk megakadályozni. A felsőoktatásról szóló törvény Andrassy baloldali képviselőtársam javaslatára rendelkezik arról is, hogy az egyetemek a felvételt és a tanulmányokat nem tehetik függővé anyagi ellenszolgáltatásoktól. Kivételt csupán a felvételi díjak jelentenek. Az egyetemek nem írhatják elő leendő hallgatóiknak, hogy a felvételi díj összegén kívül bármiféle anyagi hozzájárulást fizessenek. A felsőoktatási intézmények ilyen követelései teljes mértékben törvényellenesnek minősülnek. Valóban része volt az eddigi gyakorlatnak, hogy a hallgatóknak meg kellett téríteniük a tanulmányaik költségeit, igaz a képzési díj összegét nem az egyetem, hanem a vele szorosan együttműködő kft. vagy alapítvány számlájára utalták át. Mivel Szlovákiában a felsőfokú képzés ingyenes, az egyetemek nem kötelezhetik hallgatóikat tandíjfizetésre.

Miért tartott ki a térítésmentes felsőoktatásra vonatkozó álláspontja mellett, ha az egyetemek a tandíjak révén többletbevételi forrásra tehettek volna szert?

A képviselők körében három érv merült fel az ingyenesség mellett. A törvény bizottsági és parlamenti tárgyalásai során elhangzott hozzászólások egy része arra figyelmeztetett, hogy ha csak a távoktatást tesszük tandíjkötelessé, egyenlőtlen helyzetet teremtünk a hallgatók körében. A kormány törvénytervezete értelmében a nappali tagozatos egyetemista ingyen tanulhatott volna tovább, a távképzésben részt vevő hallgató pedig tandíjat fizetett volna. A hallgatók ilyen megkülönböztetése alkotmányellenes, mivel sérti az állampolgárok közti egyenlőség elvét. Egy másik érvelés abból indult ki, hogy a felsőfokú végzettség sokkal inkább társadalmi értéknek minősül, mintsem egyéni érdemnek. Éppen ezért, mivel főként közösségi érték, magának a társadalomnak kell biztosítania a felté-teleit annak, hogy minél többen elvégezhessék az egyetemet. A társadalom számára az ingyenes egyetemi tanulmányok hosszú távú befektetést jelentenek, ugyanis a felsőfokú végzettséggel rendelkező egyének nagyobb lendületet adhatnak az ország fejlődésének. Végül, de nem utolsósorban, számításba kellett vennünk azt is, hogy Szlovákia lakosságának jelenlegi gazdasági és szociális helyzete még korántsem teszi lehetővé a költségtérítéses felsőoktatás bevezetését. A tandíjkötelesség számos kedvezőtlenebb anyagi helyzetű, ugyanakkor tehetséges fiataltól vette volna el a továbbtanulás esélyét. Az említett érvek végül is meggyőzték a parlamenti képviselők többségét, így az oktatásügyi minisztérium álláspontjával értettek egyet a szavazáskor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?