Szlovákiában még mindig 528 ezren élnek vezetékes ivóvíz nélkül

ivóvíz

Szlovákiában még mindig 528 ezren élnek vezetékes ivóvíz nélkül, összesen 447 település nincs rákötve a vízvezeték-hálózatra – jelentette ki sajtótájékoztatóján Michal Sabo ellenzéki képviselő. Jana Hanuliaková (mindketten PS) képviselő cselekvésre felszólította fel a kormányt és az illetékes minisztériumokat.

Sabo elmondása szerint a Környezetvédelmi Alap idén 98 ilyen kérvényt hagyott jóvá 75 millió euró értékben, azonban összesen 308 község jelentkezett, és az igényelt anyagi források elérik a 300 millió eurót, ami azt jelenti, hogy csupán a kérvényezők harmada járt sikerrel. „Úgy kell beállítani az anyagi források felhasználását és az adminisztratív feltételeket, hogy az önkormányzatoknak ne kelljen állandóan versengeniük egymással, bizonytalan végkimenetellel” – mondta Hanuliaková.

Hozzátette, a települések csatornázási programjának nincs kellő hatáskörökkel felruházott felelőse, a kistelepüléseknek pedig se pénzük, se embereik nincsenek a projektdokumentációk elkészítésére sem. Emellett a projektek beterjesztését káosz övezi, túl nagyok az adminisztrációs terhek, ráadásul folyamatosan változnak a feltételek. „A folyamat túl hosszadalmas, az állam pedig egyáltalán nem viselkedik partnerként” – tette hozzá.

„A vízvezetékrendszerek települési kiépítése egyéni koncepciót és hozzáállást igényel. Nem elég csupán pénzt elkülöníteni és kihirdetni, aláírni a pályázatokat. Az önkormányzatoknak valós segítségre van szükségük – módszertani útmutatóra, tanácsadásra, és perszonális segítségre is” – fűzte hozzá Sabo. Azt is hozzátette, a kormánynak jelenleg 160 millió euró áll a rendelkezésére ilyen infrastrukturális fejlesztésekre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?