Szlovákia legszigorúbban őrzött helye – extrém intézkedések a besztercebányai kórházban

f45a4ad2-5190-4388-9b29-8fc7236bf24a_phpfjpjjh

Egy hete sokkolta Szlovákiát a miniszterelnök elleni merénylet. Már nincs életveszélyben, azonban továbbra is a besztercebányai kórházban fekszik, ahol a biztonsági őrök semmit sem bíznak a véletlenre. Mindenkit ellenőriznek, aki belép az épületbe, és még a gyógyszereket is külön biztosítják.

Úgy tűnik, Szlovákiában jelenleg nincs szigorúbban őrzött hely, mint a kórház, ahol Robert Fico fekszik. 

„A miniszterelnök biztonságára különös figyelmet kell fordítani, mert senki sem tudja, mi áll a merénylet hátterében. Senki sem tudja, hogy kinek állt érdekében a miniszterelnök likvidálása. Akár egy csoport, akár egy titkosszolgálat volt” 

– mondta a szlovák közjogi méltóságok és diplomaták védelmét biztosító hivatal volt vezetője. 

A rendőröknek állítólag több száz méteres körzetben kell járőrözniük a kórház épülete körül. Még a légteret is őrzik. Mindenkit megfigyelnek, aki belép az épületbe, és rendszeresen értékelik az emberek mozgását. Emellett a kórházban tartózkodó összes egészségügyi dolgozót is ellenőrzik. 

A tájékoztatás szerint a Ficónak beadott gyógyszerek minden tételét regisztrálni kell. Egyelőre nem világos, hogy Fico a kórház melyik részében van. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?