Közélet

Szlovákia elutasítja a kötelező kvótákat

Szlovákia továbbra is elutasítja a migránsok kötelező elosztását, de kész a szolidaritást más módon kifejezni. Ezt Peter Pellegrini (Smer) kormányfő jelentette ki hétfőn.
TASR

2018. június 25. 15:42

- TASR-felvétel

„A Szlovák Köztársaság készen áll a szolidaritás más formáira. Ezeket fel fogja kínálni, de soha nem fogunk egyetérteni azzal, hogy kötelezően részt kelljen vennünk a migránsok elosztásában” – fejtette ki újságírók előtt Pellegrini.
     

Hozzátette: Szlovákia nem vett részt annak a döntésnek a meghozatalában, melynek alapján a migránsok tömegesen érkeztek az Európai Unióba. „Erről önállóan döntöttek bizonyos országok. És most ezek az országok azt követelik tőlünk, hogy a döntésük miatt, amellyel nem értettünk egyet és amelynek nem voltunk a részesei, vegyük ki a részünket ebből a megoldásból” – fogalmazott a kormányfő.
     

Szlovákia Pellegrini szavai szerint kész segítséget nyújtani technikai, anyagi, pénzügyi és személyzeti téren is. „A kötelező elosztással kapcsolatos álláspontunk azonban nem változott” – ismételte el a miniszterelnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Megosztottság helyett magyar lista, valódi tartalommal

Az exit poll szerint Zelenszkij toronymagasan nyerte az ukrán elnökválasztást

Frissítve

Kétszáz fölé emelkedett a Srí Lanka-i merényletek halálos áldozatainak száma

VIDEÓ: Tigris harapott meg egy nőt Zsolnán

VIDEÓ: Centikkel tudta elkerülni az irányíthatatlan kamiont az autós

VIDEÓ: Tömegverekedés tört ki az NBA-meccsen

Legfrissebb galériák
Olvasta már?