Szlovák lapok a luxembourgi döntésről

Pozsony |

<p>&quot;Ostoba politikai döntés volt&quot; Sólyom László 2009-es szlovákiai látogatásának meghiúsítása, függetlenül attól, hogy jogi szempontból rendben volt-e - írta szerdai kommentárjában a Sme című szlovák liberális napilap a korábbi magyar köztársasági elnök meghiúsított szlovákiai látogatásának ügyében hozott luxembourgi bírósági döntésről.</p>

 

A pozsonyi lap szerint éppen ezért félrevezetőek a szlovák diplomácia azon nyilatkozatai, amelyek a luxembourgi döntésre, mint "a szlovák fél lépését bírálóknak szánt egyöntetű válaszra" mutatnak rá. A Sólyom László beutazását meghiúsító szlovák kormányzati lépést ugyanis annak motívuma miatt érte bírálat - szögezte le a lap. Hozzátette: Robert Fico akkori kormánypolitikájának volt szerves része ez a "kifejezetten ellenséges lépés."    "Egy világos pillanatát mutatta meg az Európai Unió tegnap", amely nem mindig olyan naiv, mint amilyennek látszik - írta kommentárjában a Hospodárské Noviny című gazdasági napilap.     A perben született döntés a "nemzeti államok", nem pedig az "európai polgárok" érdekei mellett tette le a voksot - szögezte le a szerző, aki szerint a precedensértékűnek minősített döntés "még jól jöhet a jövőben" Robert Ficónak, ha szüksége lenne arra, hogy a határ túlsó oldalára küldje vissza az ország déli részén "meghívás nélkül masírozó magyar radikálisokat."
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?