Szép könyvek, csúnya fiúk

Pétör, a csaló talpig ember volt. A tejosztáskor beállt szépen a sorba, aztán kisomfordált az ajtón, szájához tartva a bögrét, hogy legalább a forró tej illatát beszívja, ha korgó gyomrába nem jut egy korty sem, legalább a melegség járja át. Mert Móra Ferenc csaló Pétöre nem azért nem itta meg a tejet, mert nem szerette. Az ingyen tejet kishúgának vitte, aki még nem volt iskolás, s akinek éppen ezért nem járt a tej. Hát ilyen csaló volt az a kisgyerek.

Ma is vannak kegyes csalások, kegyes csalók, de sokkal nagyobb számban vannak a kegyetlenek, az átverők. Még a könyvszakmában is. Izgalmasnak ígérkező regényt veszek a kezembe, de órákig vajúdom, kezdjem el, ne vágjak bele, olyan visszataszító a külleme, hogy ha nem értő ember ajánlja, meg nem veszem, el nem olvasom, a tapasztalataim azt igazolják, hogy a harsány borító alatt nem nagy érték lapul. Olyan mai, 21. századi vásári bóvli, műanyagból, villogó, csiripelő, nem az egykori — gondoljunk ismét Móra Ferenc novelláira, a bicskás, csizmás, törökmézes vásárokra, és vessük össze azokkal a tárgyakkal, amelyeket manapság búcsúfiaként sóznak rá boldog-boldogtalanra, ünnepnapon ugye senki sem mond ellent egy könyörgő gyereknek. Igaz, még mindig jobb kellemesen csalódni, szellemi értéket találni jellegtelen csomagolásban. (Olyan ez, mint amit Presser Gábor énekel, mi szerint a csúnya fiúknak is van szive…) Persze, vannak szép könyvek is. Sőt, sok szép könyvet adnak ki mostanában, művészeti és fotóalbumokat, életműsorozatokat, magyar és nem magyar tájakat magyar és nem magyar ecsettel, csábító gyerekkönyveket. Ebben a témakörben ért az egyik nagy csalódásom. Csábító cím, meglehetős rajzok. Mondák Zrínyi Miklós korából — ez a cím. Mondákat a saját gyerekeimnek is vásároltam, olvasgattam, felületesen belelapoztam a kiadványba, jó lesz, döntöttem gyorsan, határozottan, az unokám meg nagy Zrínyi-imádó, örüljön. Majd szép sorjában megveszem neki az egész sorozatot, tanulgassa lassan a történelmet. Örült is, aznap végigolvastam az egészet, Zrínyivel aludt, Zrínyivel kelt, csak az én nyelvem-szemem facsarodott ki olvasás közben. Az, hogy a szövegnek a mondához csekélyke köze sem volt, hagyján, a gyereknek még eladható, tudod, ez szövegként, sokkal szem- és ízlésfájdítóbb, hogy a szerzőnek sem a magyar nyelvhez, holott, gondolom, ez az ő édes anyanyelve (milyen lehet a viszonya más nyelvekhez, no meg mindenhez, ami nem könyv, elgondolni sem merem).

Ugorgyunk, mondta Pósalaky úr, ha elunt egy hírt. Nyilas Mihály szófogadó, jó gyerek volt, rá is tért a következő hírre. A következő hír semmivel sem vigasztalóbb. Nem szól ugyan katasztrófáról, árvízről, szállodatűzről, gyilkosságról, vonatszerencsétlenségről, mindössze annyiról, hogy a szép könyv sem fed mindig gazdag tartalmat. Ezt egy arra hivatott úriember jelentette be a rádióban, amikor arról faggatták, melyik könyvnek van esélye arra, hogy Magyarországon elnyerje a Szép könyv címet. Bármelyiknek, amelyik szép, hangzott az egyértelmű válasz. Nem kell okosodni általa, nem kell, hogy szép verseket, szép novellákat, gyönyörűséges vagy kemény, elrettentő, de pazarul megírt szöveget tartalmazzon, csak szép legyen.

Olyasmi ez, mint az a szépségverseny, amelyen a királynői koronát a szemre legtetszetősebb hölgy üres fejére biggyesztik.

Grendel Ágota