Százmilliók kelnek útra, közeleg a kínai újév

Peking |

<p>Kínában megkezdődött a százmilliók népvándorlásával kezdődő és végződő tavaszünnephez kapcsolódó utazási időszak, amelynek során az idén várhatóan rekord számban lesznek úton a kínaiak.</p>

Az előrejelzések szerint a negyvennapos utazási időszakban több mint 2,5 milliárd útra kerül majd sor - vízen, földön és a levegőben. Tíz évvel ezelőtt ilyenkor 1,66 milliárd jegy kelt el, 2005-ben ez a szám 1,9 milliárd volt, míg 2010-ben a másfél-két hetes időszakban összesen 2,2 milliárd utat regisztráltak.

Az idén február harmadikán veszi kezdetét Kína legnagyobb családi ünnepe, a tavaszünnep, ez a nap lesz az új év - a nyúl évének - első napja. Becslések szerint közel 700 millió ember - tehát az ország lakosságának mintegy a fele - indul a szülőföldjére, hogy családja körében köszöntse az új esztendőt. Sokan csak ebben az időszakban találkoznak szüleikkel, hozzátartozóikkal, gyakran a nagyszülőknél hagyott gyermekeikkel, mert munkájuk az ország más részéhez köti őket.

Az utazók többsége tehát az idén is vándormunkás lesz; a vidéki utazók számát az idén tíz százalékkal többre teszik, mivel közülük is egyre többen tehetik meg, hogy vonatra szálljanak. Ezen kívül az országszerte rendkívüli ütemben bővülő út- és vasúthálózat részben lerövidíti a távolságokat, másrészt eddig nehezen megközelíthető helyeket is könnyen elérhetővé tesz, növelve ezzel az utazási kedvet.

A tavaszünnepet ma már sokan csak részben töltik mindvégig otthon, a szabadság fennmaradó időszakában turistáskodnak, például a dél-kínai Hajnan (Hainan) szigetére, vagy akár külföldre látogatnak.

A legnagyobb tömeg továbbra is vonaton fog utazni, a vasútügyi tárca szerint mintegy 230 millió vonatjegy talál majd gazdára. A jegyek beszerzése ezekben az időszakokban embert próbáló feladat, lehetetlen mindenkinek a számára optimális időpontra jegyet kapnia.

A rendőrség a tavaszünnepi utazási szezon első napján, január 20-án máris lekapcsolt 330 jegyüzért, a náluk lévő jegyeket természetesen elkobozták. A szaktárca 70 ezer vasúti rendőrt helyezett szolgálatba, hogy Kína összesen 91 ezer kilométer hosszú vasútvonalán biztonságos legyen a nem ritkán többnapos utazás. Az eddigi jelentések szerint már eddig 15 ezer esetben akadályozták meg, hogy veszélyesnek ítélt anyagokat vigyenek fel a vonatra, több mint 1100 kést is elkoboztak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?