Szavazás után felgyújtotta magát egy férfi Romániában

Kolozsvár |

<p>A belügyminisztérium délutáni összesítése szerint a voksolás első kilenc órájában visszaélésekről tett bejelentéseknek csak harmadrésze bizonyult bizonyíthatónak.</p>

 

A belügyminisztériumi statisztikából kiderül, 16 óráig 688 esetben jelentették a választások résztvevői a választási törvény megsértését, a bejelentett esetek közül azonban csak 229 esetet sikerült igazolni, 92 személy ellen bűnügyi eljárás indult, és 78 esetben rótt ki kihágásért bírságot a rendőrség. A legtöbb bejelentés arra vonatkozott, hogy egyes indulók érdekeltté tették a szavazókat abban, hogy rájuk voksoljanak. Jelentős a száma azonban a kampánycsend megsértésére vonatkozó bejelentéseknek is. A kormányzó baloldali pártszövetség egyik pártjának a tiszteletbeli elnöke tulajdonában levő Antena 3 hírtelevízió honlapján a nap során végig követhető volt az exit poll felmérések alakulása az ország néhány nagyvárosában. Öt esetben értek tetten a hatóságok olyan személyeket, akik többször próbáltak szavazni.

Marosvásárhelyen az is megtörtént, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egyik jelöltje nem tudott szavazni, mert a nyilvántartásban úgy szerepelt, hogy már leadta a szavazatát.  Nagyváradról az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelentette, hogy egy helyen szavazólapokat találtak, amelyekről hiányzott az EMNP jelöltjeit tartalmazó oldal.

A legsúlyosabb választási incidenst a Hunyad megyei Petrilláról jelentették. Itt benzinnel locsolta le ruháit és a szavazóközpont előtt felgyújtotta magát egy férfi, miután leadta a szavazatát. Előre bejelentett tettével a polgármester vélt visszaélései ellen akart tiltakozni, ám a hatóságok azonnal eloltották a lángokat, így a tiltakozó nem szerzett súlyos sérüléseket.


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?