Számháború a gázárral

Pozsony |

<p>A gazdasági tárca utólagosan egyetértett a Szlovák Gázművek (SPP) tavalyi áremelési javaslatával, amely a lakosság számára 13,4, a hőszolgáltatók számára pedig 14 százalékkal emelte volna a gáz árát – állítja Radoslav Naništa, az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) szabályozási tanácsának alelnöke.</p>

Az Árszabályozási Hivatal tavaly novemberben azért utasította vissza a cég javaslatát, mivel ezt nem fogadta el az SPP közgyűlése, a többségi, 51%-os tulajdonosnak számító államot képviselő gazdasági tárca ugyanis nem értett egyet a drágulás mértékével. Az Árszabályozási Hivatal döntése ellen az SPP fellebbezett, és a hivatal szabályozási tanácsa szerint a fellebbezéshez már a gazdasági tárca is csatlakozott, vagyis áttételesen egyetértett egy ilyen jellegű drágulással – nyilatkozta Naništa. A gazdasági tárca nem tagadja, hogy csatlakoztak a fellebbezéshez. Martin Chren, a minisztérium államtitkára ezt azzal magyarázza, hogy az SPP számára szerették volna lehetővé tenni az igazságos eljárást. „A fellebbezés jogosságáról most is az Árszabályozási Hivatalnak kell döntenie, ezt így jóváhagyhatja vagy vissza is utasíthatja” – állítja Chren. A hivatal tavaly saját maga vizsgálta meg, milyen mértékű áremelés számít indokoltnak, és ez alapján az idei évtől a lakossági gáz árának 4,47 százalékos drágulását hagyta jóvá.

Juraj Miškov gazdasági miniszter szerint az Árszabályozási Hivatal tegnapi nyilatkozatai mögött a Smer által jelölt képviselők állnak, „akiknek inkább arról kellene elgondolkodniuk, hogy miért járultak hozzá a lakossági gáz árának a növeléséhez, ha az alternatív gázszolgáltatók idén 10%-kal alacsonyabb árat kínálnak az SPP-nél”. (SITA, TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?