Szakértő: a bíróság várhatóan elutasítja a keresetet

Budapest |

<p>Az Európai Unió Bírósága várhatóan a testület főtanácsnokának álláspontját támogatja majd a szeptember 26-ai döntéshozatalkor, és elutasítja Magyarország és Szlovákia kvótaügyben beadott keresetét - jelentette ki a Nézőpont Intézet elemzője csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.</p>

Deák Dániel közölte: a 15 tagú testületben ugyanis azon országok képviselői vannak többségben, amelyek kvótapártiak. Ráadásul szerinte, mint az korábban kiderült, nem a jogi, hanem a politikai és az ideológiai érveket állítják előtérbe.   Úgy vélekedett, hogy elhúzódó jogi vitára lehet számítani. Annál is inkább, mert a magyar kormány álláspontja szerint Magyarországra nem lehet rákényszeríteni, hogy olyan embereket fogadjon be, akiket nem akar - hangsúlyozta.   Azzal kapcsolatban, hogy egy amerikai republikánus képviselő Winston Churchill korábbi brit miniszterelnökhöz hasonlította Orbán Viktort, felhívta a figyelmet arra: Amerikában is egyre többen látják, hogy zsákutca az a politika, amit az Obama-adminisztráció követett Magyarországgal szemben. Annál is inkább, mert a Trump-kormányzat számos kérdésben ugyanazt az irányvonalat képviseli, mint a magyar kormány, vagyis a nemzeti érdekek előtérbe helyezését, ezért arra lehet számítani, hogy a korábbi hűvös viszony fokozatosan felmelegszik - mondta Deák Dániel.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?