Šutaj Eštok: Megbízható partnerek leszünk a migráció elleni küzdelemben

Matúš Šutaj Eštok

Szlovákia megbízható partner lesz az illegális migráció elleni küzdelemben – jelentette ki hétfőn Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter. A problémát ott kell kezelni, ahol keletkezik – mondta a visegrádi négyek (V4), valamint Ausztria és Németország belügyminisztereinek dél-magyarországi, Szegedi találkozóját követően.

„Egyetértettünk abban, hogy meg kell védeni az Európai Unió külső határait, és ezzel kapcsolatban szeretném kijelenteni, hogy Szlovákia kész segíteni ebben” – mondta Šutaj Eštok.

A miniszter hozzátette, Szlovákia álláspontja egybevág Magyarországnak azzal a javaslatával, hogy a schengeni térségben az országhatárok védelmére fordított energiákat inkább a külső határok védelmére kellene koncentrálni. „A migráció problémáját ott kell kezelnünk, ahol keletkezik. Az Európai Unió területén foglalkozni vele már késő” – mondta a belügyminiszter.

Šutaj Eštok rámutatott, nem biztos, hogy mindenben egyetértenek az érintett országok, de elengedhetetlen, hogy képesek legyenek párbeszédet folytatni. „Hiszem, hogy csak a párbeszéd útján tudunk előrelépni, és olyan megoldásokat találni, amelyek segítségével leküzdhetünk egy olyan súlyos problémát, mint az illegális migráció” – mondta.

Šutaj Eštok közölte, örül, hogy ő és partnerei egyetértettek abban, hogy a migráció hatalmas közös kihívás, az egész Európai Uniót érintő probléma. Rámutatott arra is, hogy a belső határok ellenőrzését akkor vezetik be, ha válság van. „Ez komoly figyelmeztetés az európai közösség számára, arra figyelmeztet, hogy válságos időket élünk, és közös megoldást kell találnunk” – fogalmazott.

A belügyminiszter figyelmeztetett arra is, hogy az időjárás miatt jelenleg jobb a helyzet a határokon, de a tavasz beköszöntével ismét romolhat. „Örülök, hogy közös megoldást keresünk, és hogy végül pragmatikus hangnemben folyhat ez a párbeszéd, hogy majd élvezhessük az Európai Unió minden vívmányát, és visszatérhessen az a Schengen, amelyet ismerünk” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?