Šutaj Eštok kétségbeesett kísérletnek tartja az SaS által tett feljelentést

Matúš Šutaj Eštok

Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter (Hlas) „kétségbeesett politikusok kétségbeesett kísérletének” tartja az SaS általa a „Čurilla-ügyben” tett büntetőfeljelentést”, amivel szerinte csak „a sajtó figyelmét akarják felkelteni”. Leszögezte, ő mindig a törvények értelmében jár el.

„Tiszteletben tartom, hogy az SaS, valamint a Čurilla körüli személyek csoportja úgy döntött, büntetőfeljelentést tesz ellenem. Mindenkinek azt üzenem, nem hagyom megfélemlíteni magam, és mindig a törvénnyel összhangban cselekszem” – jelentette ki a miniszter. Közölte, kitart amellett, hogy törvényes kötelezettségének tett eleget, amikor szolgálaton kívül helyezte azokat a rendőröket, akik ellen büntetőeljárás indult.

Az SaS csütörtökön hivatali jogkörrel való visszaélés jogcímén büntetőfeljelentést tett a főügyészségen a belügyminiszter ellen a Čurilla-ügyben. A párt szerint megszegte a közszolgálatról, valamint a bejelentők védelméről szóló törvényt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?