Šutaj Eštok: A 2. fordulóban a koalíció összes szavazójára szükség lesz

sutaj estok k

Ahhoz, hogy a kormánykoalíció folytassa, az elnökválasztás második fordulójában az összes kormánypárti választónak el kell menni szavazni – jelentette ki a TA3 televízió vasárnapi politikai vitaműsorában Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter. Megismételte, hogy Peter Pellegrini a legjobb jelölt, Ivan Korčok megválasztása pedig a kormánykoalíció szétverésének kezdete lenne. Branislav Gröhling, az SaS elnöke mini parlamenti választásnak nevezte a második fordulót.

Šutaj Eštok elmondta, a következő két hetet az összes választója mobilizálására használja fel a kormánykoalíció, azokra a régiókra is jobban akar figyelni, ahol az első körben Korčok nyert, és a magyar választók támogatását is el akarja nyerni. Visszautasította, hogy előzetes megállapodásokat kötöttek, mert „az államfőválasztás nem arab bazár és kupeckedés”. Gröhling fontosnak tartja, hogy Korčok a magyar választókat is megszólítsa, és a magyar közösség is kinyilvánítsa az akaratát.

A SaS elnöke szerint durva dezinformációs kampány indul Korčok ellen, ellenfelei semmitől sem fognak visszariadni. Ezért az SaS-nek is harcolnia kell a nyilvánosság félrevezetése ellen. A belügyminiszter azzal reagált, többet fognak beszélni arról, kicsoda Korčok, de nincs szükség rá, hogy bármit kiötöljenek, elég a tényeket sorolni.

Šutaj Eštok szerint a várakozásoknak megfelelő eredmény született, a két esélyes jutott a második fordulóba, elégedett azzal, hogy Pellegrini megküzdhet az elnöki palotáért. Gröhling azt mondta, a várakozásuknak megfelelően Korčok bejutott a második fordulóba, és ez azt igazolja, az emberek számára nem közömbös, hogy ki áll majd az ország élén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?