Sürgeti az iskolák megnyitását a Szlovákiai Városok Uniója

koronavírus iskola

A Szlovákiai Városok Uniója (ÚMS) szerint a legtöbb város számára elfogadhatatlan és megvalósíthatatlan az a javaslat, hogy átfogó teszteléshez kössék az iskolák megnyitását. Az unió ezért az oktatási miniszter által bemutatott jelzőrendszer bevezetését, vagy olyan megoldás keresését szorgalmazza, amelyet nem kötnek a teszteléshez.

„Arra kérjük a kormányt és a járványügyi szakembereket, hogy javasoljanak és fogadjanak el olyan intézkedéseket, amelyek révén 2021. januárjában újra elkezdhetnek iskolába járni a gyerekek” - mondta Richard Rybníček, az unió elnöke, Trencsén (Trenčín) polgármestere.

Rybníček hangsúlyozta, nemcsak az aggasztja őket, hogy a gyerekek nem járhatnak iskolába, hanem a járványügyi helyzet alakulása is. „Aggodalommal figyeljük, hogy egyre többen járnak az utcán, miközben drámai módon növekszik a fertőzöttek és a betegek száma. Sajnos, úgy érezzük, hogy az intézkedések és azok betartatása kicsúszik a kormány ellenőrzése alól" - tette hozzá a szövetség vezetője.

Ha a fenntartó úgy dönt, hétfőtől újra elkezdődhet a tanítás az alapiskolák felső tagozatán és a középiskolákban. A Szlovák Közegészségügyi Hivatal rendelkezése értelmében ehhez a diákokat, az egyik szülőt és az iskolai alkalmazottakat is tesztelni kell. A teszt nem lehet hét napnál régebbi. Azokban az iskolákban, amelyek nem vezetik be a tesztelést, továbbra is távoktatás folyik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?