Sulík újabb csomaggal lepi meg a vállalkozókat

Sulík
Pozsony |

Csaknem 300 intézkedést tartalmaz a gazdasági tárca legújabb, immár harmadik, a vállalkozói környezet javítását célzó csomagja, amelyet csütörtökön mutatott be Richard Sulík gazdasági miniszter.

„Nagy örömmel jelenthetem be a vállalkozói környezet javítását célzó újabb intézkedéscsomagot. Az első ilyen csomaggal még 2020-ban rukkoltunk elő, amikor 115, a vállalkozók életét megkönnyítő intézkedést sikerült elfogadtatunk. Az idei év elején – a többi minisztériummal folytatott intenzív tárgyalásokat követően – bemutatott második intézkedéscsomagba már 198 változást sikerült becsempésznünk. Most pedig itt a harmadik csomag, egész pontosan 285 intézkedéssel” – mondta el Sulík. A gazdasági miniszter is elismerte azonban, hogy ezek csak javaslatok, vagyis még meg kell győzniük a többi tárcavezetőt is. „Több hónapig tartó tárgyalássorozatra számítunk, örülök azonban, hogy a kormányfő, Eduard Heger is személyes támogatásáról biztosított” – tette hozzá a gazdasági miniszter. Szerinte a mostani és az eddig bemutatott csomagok közös jellemzője, hogy nem jelentenek plusz költségeket az államkasszának és gyorsan végrehajthatók.

Ján Oravec gazdasági államtitkár szerint a harmadik csomag fő célja, hogy lazítson a vállalkozások szabályozásán. „Az egyik ilyen javaslat például az, hogy a tolmácsolás és fordítás az engedélyköteles szakmák listájáról a szabadon gyakorolható szakmák listájára kerüljön át. Egy másik intézkedés az online pénztárgépekkel kapcsolatos e-Kasa tanúsítványok megújítását szabályozza. Míg ezeket jelenleg kétévente meg kell újítani, a javaslatunk szerint a jövőben ez csak minden öt évben lenne kötelező. Rengeteg intézkedés függ össze azonban a munkajogi szabályozással is. „Lehetővé kívánjuk tenni a munkaviszonyon kívül végzett munkával kapcsolatos szerződés megkötését határozatlan időre, fenntartva az évi legfeljebb 350 ledolgozott óra feltételét” – tette hozzá Oravec. Elmondása szerint a harmadik csomagban azt a jelenlegi kötelességet is el akarják törölni, amely szerint a futároknak higiéniai vizsgát kell tenniük, ha élelmiszert szállítanak. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?