Štefanec: A járvány megmutatta az EU erősségeit és a fejlődési lehetőségeket is

Ivan Štefanec
Pozsony |

Az koronavírus-világjárvány idején megmutatkoztak az Európai Unió (EU) erősségei, de a fejlődési lehetőségek is, jelentette ki Ivan Štefanec szlovák európai parlamenti képviselő. Hozzátette: az Európa jövőjéről szóló konferencia (CoFoE) az EU nyitása a polgárok felé. Štefanec szerint Európát versenyképesebbé kell tenni.

„Az a tény, hogy kíváncsiak vagyunk a polgárok véleményére – jobban, mint valaha – azt bizonyítja, hogy az Európai Unió nem egy politikai monolit, hanem egy dinamikus struktúra, amely mindig készen áll a változásra és a fejlődésre” – mondta Štefanec a TASR-nek.

Úgy véli, a konferencián elhangzó sokféle véleményt és kezdeményezést fokozatosan be kell majd építeni a jogalkotási javaslatokba. Štefanec arra is kíváncsi, hogy az emberek mely területeken szeretnének szorosabb együttműködést, és mely területeken érzik fontosnak a nemzeti hatáskörök megőrzését. Emlékeztetett, hogy ő maga is hozzájárult a CoFoE-vitához több rendezvény szervezésével.

Az Európa jövőjéről szóló konferencia keretében rendszeresen összeül a négy polgári panel. A panelek ajánlásait a konferencia végrehajtó bizottsága által 2022 tavaszán elkészítendő zárójelentés tartalmazza majd. Štefanec reméli, hogy az Európai Bizottság és az Európai Parlament aktuális ciklusának végére a kezdeményezések konkrét javaslatokká válhatnak.

Az Európa jövőjéről szóló konferenciát az Európai Parlament, az EU Tanácsa és az Európai Bizottság szervezi. A kezdeményezés lehetőséget ad az európai polgároknak, hogy hangot adjanak az EU jövőbeli irányultságával kapcsolatos véleményüknek. A négy panel összesen 800 véletlenszerűen kiválasztott polgári küldöttből áll, mindegyik háromszor fog ülésezni. Minden panelben megegyezik a férfiak és a nők száma, és arányosan képviseltetik magukat a városiak és a vidékiek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?