Stadionprogramról döntött a kormány

Pozsony |

<p>Mintegy húsz labdarúgó-stadiont újít fel, illetve korszerűsít, Kassán pedig újat épít a következő tíz évben a szlovák állam. A stadionprogramról szerdán határozott a Robert Fico vezette szlovák kabinet.</p>

 

A kormány döntése nyomán évente 4,5 millió eurót különítenek el az államkasszában a megvalósításra. Peter Kažimír pénzügyminiszter azt mondta, hogy a stadionfelújítások költségét az idén a más területeken elért megtakarításból fedezik.     "Remélem, a közvélemény méltányolni fogja, hogy a program elsősorban vidéki városokat érint" - nyilatkozta újságíróknak Kažimír. Hozzátette: meggyőződése, hogy szükséges programról van szó, mert a szlovák futball támogatása hosszú ideig el volt hanyagolva.    A kormány szerint a klubokra a költségeknek legfeljebb a 10-15 százaléka hárul majd. A többi pénzt az állam és az önkormányzatok biztosítja 60:40 százalékos arányban.      Dušan Galis, a kormány ifjúsági és sport megbízottja szerint a korszerűsített stadionok nemcsak futballmérkőzések, hanem különböző koncertek, kulturális rendezvények lebonyolítására is alkalmassá válnak.     A projekt keretében egyebek között Eperjesen , Nyitrán, Trencsénben, Besztercebányán, Dunaszerdahelyen, Léván, Privigyén, Alsókubinban, Tapolcsánban, Zólyomban, Aranyosmaróton  és Rózsahegyen újítanak fel stadiont, a kelet-szlovákiai Kassán pedig új aréna épül.     A kormány által most jóváhagyott program a hosszú évek óta viták tárgyát képező pozsonyi Slovan-stadion helyére tervezett Nemzeti Stadion felépítésével nem foglalkozik.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?