Sörözhetne a biciklis

<p>Az alkohol összehozza a képviselőket – a parlament pénteken ritka egyetértésben megszavazta első olvasatban a kerékpárosok alkoholfogyasztásáról szóló törvénymódosítást.</p>

 

A tervezetet az ellenzéki Híd terjesztette be, célja, hogy a bicikliseket csak 0,5 ezreléknyi alkoholtartalom felett büntessék a rendőrök. Jelenleg zéró tolerancia van érvényben, az előterjesztés szerint ez felesleges, a mérési hibahatár miatt pedig ok nélküli bírságoláshoz vezethet.

Solymos László (Híd), a tervezet egyik beterjesztője szerint a rendőrök visszaélnek a törvénnyel, sokszor olyanokat is megbüntetnek, akiket nem kellene. „Az ország kultúrájához hozzátartozik, hogy az ember megy haza a szövetkezetből biciklin, megáll egy sörre, és most ezeket büntetik meg” – mondta lapunknak. A belügyminiszter nem támogatta a módosítást, és a vitában több smeres honatya is ellene érvelt. „Szlovákiának olyan törvénye van az alkoholfogyasztásáról, amilyet érdemel” – mondta Jaroslav Baška, aki szerint a tervezet „felesleges kísértést jelent” a kerékpárosok számára, elfogadása pedig nem csökkentené a balesetek számát. Solymos szerint Baška kiskorúnak nézi a polgárokat. „Mintha mindenki alkoholista volna ebben az országban” – véli. Baška érvei nem hatották meg párttársait sem, 50 smeres voksolt igennel, csak négy nemmel – ezzel „alkotmányos többséget”, több mint 90 szavazatot kapott a tervezet.

Ha a képviselők második olvasatban is elfogadják a módosítást, a jövőben egy átlagos férfi két nagy sört vagy 3 deci fehérbort (a nők két kis sört vagy 2 deci bort), esetleg 80 ml 40 fokos – nem metanoltartalmú – töményet ihatna meg, mielőtt biciklire pattan. (MSz)

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?