Sólyom László: Lelkesítő példa a szlovákiai magyarság röplap-mozgalma

Nagykapos |

<p>Lelkesítő, nagyszerű példának nevezte a magyar nyelv használatára felszólító röplap-mozgalmat Sólyom László a Nagykaposon elmondott beszédében szombaton. A volt köztársasági elnök a Mécs László pap és költő - aki 1920-tól 1929-ig volt plébános Nagykaposon - tiszteletére rendezett emlékesten úgy fogalmazott: a magyar nemzet mindig egységes volt, nyelvében, kultúrájában és történelmi tudatában.</p>

Az anyanyelv használata a kisebbség elidegeníthetetlen joga, a szlovákiai magyarság civil kezdeményezése lelkesítő, nagyszerű példát mutat fel a magyar nyelv használatára felszólító röplap-mozgalommal - mondta Sólyom László, aki szerint ez a kisebbségi magyarságnak a helyzethez illő, spontán válasza.
Éppen ilyen saját, az itteni viszonyokból kinőtt megoldásnak nevezte azt, hogy a magyarság egyes tagjai nyilvánosan vállalják a felvett magyar állampolgárságot, ugyanakkor ragaszkodnak szlovák állampolgárságukhoz is.
Sokszoros érték van ebben a magatartásban, a kettős kötödés, mint természetes élethelyzet elismertetése, harc az alkotmányosságért, a nyugodt, szilárd nemzeti öntudat megnyilvánulása, éppen a jó együttélés érdekében - tette hozzá.
A Magyarország határán túl élő nemzetrészek különös értéke a kétnyelvűség, úgy is mint a szomszédos nép megértésének kulcsa, az anyaországbeli magyarnak pedig soha nem szabad figyelmen kívül hagynia, mit jelent kisebbségként, más nemzetek között. Élethelyzet a kettős kötődés, ebben magyar az itteni magyar - tette hozzá.
A kulturális nemzet mindig szélesebb lesz, mint a magyar állampolgárok köre - mondta a volt köztársasági elnök, aki üdvözölte azt, hogy lehetőség van a nemzethez tartozás megerősítésére a magyar állampolgárság felvételével.
De nemcsak az a jó magyar, aki él ezzel, a magyar állampolgárság felvétele a meglévő mellé úgy teremt szorosabb köteléket Magyarországgal, hogy nem zár ki senkit, sem a kulturális értelemben felfogott teljes magyar nemzet, sem a lakóhely szerinti állampolgárság vonatkozásában, ugyanakkor a szűkebb hazához való ragaszkodás a teljes nemzet szempontjából is fontos - szögezte le Sólyom László a nagykaposi emlékesten.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?