<p>Solymos László egyre feljebb kúszik a Híd ranglétráján – a frakcióvezetőt szombaton alelnökké választották. A hétvégén mindkét magyar párt közgyűlést tartott – az MKP-ban inkább elvi, a Hídnál pedig jobbára személyi változások történtek.</p>
Solymos alelnök lett, Berényi maradna
Szombaton mindössze 30 kilométerre egymástól zajlott a Híd és az MKP kongresszusa. A változásokat előre sejteni lehetett, különösebb meglepetés egyik közgyűlésen sem történt. A hidasok szinte rekordidő alatt végeztek: kora délutánra a küldöttek jóváhagyták Solymos László alelnökségét, valamint Nochta Edit pártigazgató, Pavol Burdiga rozsnyói megbízott polgármester és Vitkó Andrea párkányi önkormányzati képviselő elnökségi tagságát. Bugár Béla a jobboldali ellenzéki pártok szorosabb együttműködését szorgalmazta. „Vissza kell szereznünk a polgárok bizalmát” – szögezte le a Híd elnöke. A kezdeményezést üdvözölte Pavol Hrušovský (KDH) és Jozef Mikuš (SDKÚ), akik vendégként voltak jelen a kongresszuson. Hrušovský magyarul is köszöntötte a küldötteket. A pártvezetés bejelentette: a Híd felvételt kér az Európai Néppártba (EPP). Ennek Szlovákiából tagja egyebek között az MKP is.
Mindkét párt egyszerűsítette a tagfelvételt, valamint jóváhagyta a kisebbségi minimumot, amelyet a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalával dolgoztak ki. Solymos László úgy fogalmazott, a dokumentum létrejöttéhez a tavalyi népszámlálás adott impulzust. „Hangsúlyozza a kulturális és oktatásügyi önkormányzatiság jelentőségét és a régiók erősítésének kulcsfontosságú feladatát” – mondta a minimumról a Híd új alelnöke.
Az MKP mostantól a Magyar Közösség Pártjának a rövidítése. A füleki kongresszus második nekifutásra szavazta meg a javaslatot. Berényi József bejelentette: a decemberi tisztújító kongresszuson ismét indul az elnöki posztért. Beszédében kitért Bugár Bélára is. „A Radičovákormány bukásáért legalább annyira hibáztatható az SaS, mintaz a szlovákiaimagyarpolitikus, aki javasolta a két szavazás összevonását” – utalt az eurómentőöv és Radičová bizalmi szavazására Berényi.
További részletek az Új Szó hétfői nyomtatott kiadásában!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.