Smeres EP-képviselő: Ficóéknak másfél éven belül távozniuk kell

Pozsony |

<p>A Smer vezetőségének Robert Fico miniszterelnökkel együtt távoznia kell, mégpedig legfeljebb másfél éven belül - véli Boris Zala smeres EP-képviselő.</p>

Zala ezt a .týždeň hetilapnak adott intejúban mondta, hozzátéve: a párt vezetése magába fordult, elvesztette kapcsolatát a külvilággal és a realitással. Véleménye szerint a Smer egy ideje csupán a jobboldali-nemzeti választók szűk csoportjára koncentrál, a nemzeti konzervativizmus felé orientálódva Szlovákiát keresztény, azon belül katolikus országnak igyekszik beállítani, melyben a nemzeti értékek azonosak a keresztényi értékekkel. Ha ez nem változik, a Smer törpepárttá fog zsugorodni - véli a képviselő. A megoldást Zala a "régi gárda" mielőbbi lecserélésében látja. "Nem 2020 tájékán. Most, egy, maximálisan másfél éven belül" - tette hozzá. Egyetért kollégájával a Smer másik EP-képviselője, Monika Flašíkova-Beňová is, aki szerint a pártot a szociáldemokrata és a liberális értékekhez csak új emberek vezethetnék vissza. Az Aktuality.sk portál kérdésére, hogy le kell-e mondania Robert Fico pártelnöknek és Robert Kaliňák alelnöknek, Flašíkova-Beňová azt válaszolta: Kaliňáknak már a nyári szabadság előtt távoznia kellett volna, mert ezzel sok kellemetlenséget megspórolhatott volna a pártnak. "Ami a miniszterelnök urat illeti, ő ismét azt mondta, hogy fáradt és gondolkodik azon, hogy visszavonul az aktív politizálástól. Ezt neki kell eldöntenie" - tette hozzá. A Bašternák-ügy és Fico moszlimellenes kijelentései mellett Flašíkova-Beňová  problémásnak tekinti a párt állásfoglalását menekültkérdésben is, továbbá azt, hogy a családügyi népszavazás előtt "nem voltunk képesek nyíltan kiállni, és azt mondani: nem engedjük, hogy gyűlöletet keletsenek az egyik kisebbség ellen". 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?