Slota: provokátor az új magyar nagykövet

Pozsony |

<p>Balogh Csabát provokátornak küldték Szlovákiába - jelentette ki Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke.</p>

„Nem szokványos, hogy a szlovákiai magyar nagykövet olyan formában értékelje a politikai helyzetet, ahogy azt ő tette. Az sem szokványos, hogy az elnöknél tett látogatást követően a nagykövet az egyik pártközpontba menjen, ahogyan Balogh úr az MKP székházába. Ezt csak abból a szempontból díjazhatjuk, hogy legalább az elején megmutatta a lapjait: érdeke a Berényivel való szoros együttműködés. Berényi és Balogh urak jól meg fogják érteni egymást, és vélhetően budapesti kollégáik minden álmát teljesítik” – jelentette ki a pártvezető.

Berényi Slota szerint a nagykövettel való találkozás során úgy viselkedett, mint szégyentelen besúgó, és mint a magyar politika ötödik hadoszlopának megtestesítője, „amit a nagykövet is elismert, amikor megdicsérte Berényit az együttműködésért”.  A nemzeti vezető szerint ez óriási szégyen, annál is inkább, hogy mindezt egy volt képviselő teszi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?