<p>Elutasította a visszatéréséről szóló híreket Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke. A TASR hírügynökségnek megerősítette, a tisztújításon már nem áll szándékában indulni.</p>
Slota: nem térek vissza
Pozsony |
„Semmiképp nem szándékozom indulni az elnöki tisztségért” – mondta. Azt is elutasította, hogy a küldöttek jelölhetnék őt egyenesen a közgyűlésen, majd ezt követően megválasztanák.
„Már döntöttem. De a pártnak továbbra is szeretnék segíteni” – tette hozzá.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.