Slota: az MKP magyar újfasisztákkal bratyizgat

Pozsony |

<p>Az SNS-nek nem elsődleges célja, hogy mindenáron a kormánykoalíció része legyen - jelentette ki Ján Slota pártelnök a SITA hírügynökségnek adott interjújában.</p>

Slota szerint az a fő, hogy a kormány nemzetileg elkötelezett, tevékenysége hazafias legyen, az SNS számára ez a dolgok alfája és omegája.

Elhibázottnak tartja azt a 12 évvel ezelőtti lépést, amikor az SNS kettévált, mert ezzel lehetővé tette, hogy 1998-ban az MKP bekerüljön a kormányba. Ilyesmit a nemzetiek vezetője a jövőben megengedhetetlennek tart. Az MKP basáskodása ugyanis - mondta Slota - hatalmas károkat okozott a szlovák nemzetnek és az államiságnak, s ez most teljes egészében megmutatkozik, hiszen - fejtegette Slota - a párt autonómiát követel. "Magyarországi újfasisztákkal bratyizgat. A Magyar Gárdára, a Jobbikra és a Fideszre gondolok, mert, gondolom, afelől Európában már senkinek sincs kétsége. hogy az újfasizmus olyannyira elburjánzott Magyarországon, hogy annak rossz vége lehet Közép-Európában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?