Šipoš: Tisztességtelennek tartom a helyezkedést és a nyomásgyakorlást

Michal Šipoš

Tisztességtelennek és méltatlannak tartom a koalíciós képviselőkhöz a helyezkedést és a nyomásgyakorlást – jelentette ki Michal Šipoš, az OĽaNO frakcióvezetője. Megerősítette, hogy szerdán is folytatódnak a tárgyalások, és ha végső megállapodásra jutnak az OĽaNO-ban, tájékoztatják a nyilvánosságot.

„Nem kommentálom egyes képviselők és pártok feltételeit. Mindegyik pártnak megvan a maga elképzelése” – tette hozzá Šipoš.

Kijelentette, nem tud Igor Matovič pénzügyminiszter és Ján Budaj (mindkettő OĽaNO) környezetvédelmi miniszter állítólagos konfliktusáról, és arról sem, hogy távoznának az OĽaNO-ból a polgári-demokratikus platform tagjai.

Peter Dojčan, az OĽaNO médiacsapatának tagja elmondta, kedden összeült a koalíciós tanács, elsősorban azzal foglalkoztak, hogyan lehet eljuttatni az emberekhez az anyagi segítséget és támogatásokat abban az esetben, ha megbukik a kormány. Az OĽaNO számára Szlovákia és a demokrácia az első, és az, hogy ennek érdekében folytathassa a Heger-kormány, tette hozzá Šipoš.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?