Šándor az MKP-t is megrázta

Pozsony |

<p>A Magyar Koalíció Pártja tiltakozik amiatt, hogy magyar iskoláinkat megint a Mikolaj korszakra jellemző atrocitások érik – áll a Magyar Koalíció Pártja sajtónyilatkozatában.</p>

A nyilatkozatot Berényi József pártelnök, és Szigeti László oktatási és kulturális alelnök jegyzi. „Azok a deformációk, melyek a földrajzi nevek írásmódjával kapcsolatban, illetve a MONITOR-9 felmérés kapcsán voltak tapasztalhatóak, mély sebeket hagytak honi magyarságunk közoktatásán. Úgy látszik azonban, hogy a történelem és a történetek ismétlődnek” – áll a nyilatkozatban.

Az MKP szerint „minden jóérzésű magyar ember számára felháborító Petőfi Sándor nevének szlovákosítása a magyar középiskolákban írt szlovák nyelvi érettségi vizsga egyik kérdésében, és egész nemzetünket sértő, szándékos provokációnak tartjuk az efféle névszlovákosítást. Különösen akkor, ha mindez a magyar nemzet jeles ünnepének napján, március 15-én történik.”

A történtekkel kapcsolatban újra időszerű a magyar közoktatást támogató háttérintézmények létrehozása – amely része ugyan a kormányprogramnak, de gyakorlati megvalósítása rendkívül bizonytalan. „Meggyőződésünk, hogy ha a tesztlapokat készítő minisztériumi háttérintézménynek, az Oktatásügyi Szabványosított Mérések Nemzeti Intézetének (NUCEM) lennének magyar szakemberei, akiknek feladatuk lenne a magyar tannyelvű középiskolák érettségi vizsgáinak előkészítése, akkor a szóban forgó provokációra nem került volna sor – áll a nyilatkozatban. – Az MKP felszólítja az oktatási minisztérium illetékeseit, hogy a szlovák nyelvi írásbeli vizsga kérdésére adott válaszok közül fogadják el Petőfi Sándor nevének eredeti magyar megfelelőjét. Felszólítjuk továbbá a kormánykoalíció magyar nemzetiségű tagjait, cselekedjenek, ne csak a márciusi ünnepségek során vállalják fel Petőfi Sándort, hanem kormánykoalíciós társaikkal szemben is.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?