Saková nem gondolja, hogy Ficónak hozzáférése lenne a Kuciak-gyilkosság nyomozati aktáihoz

Denisa Saková
Lapispatak |

Denisa Saková belügyminiszter és Peter Žiga gazdasági miniszter (mindketten Smer-SD) sem tudja, honnan származik Robert Fico, a koalíciós Smer-SD párt elnökének információja, miszerint a rendőrség kizárta az olasz szálat Ján Kuciak újságíró és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolásával összefüggésben.

Ezt a kormány szerdai, kihelyezett ülése előtt jelentették ki a tárcavezetők a Kassa-vidéki járásbeli Lapispatakon (Ploské).

Saková nem gondolja, hogy Ficónak hozzáférése lenne a nyomozati aktákhoz. Hozzátette: a pártelnöktől kell megkérdezni, honnan vannak ezek az információi. Állítása szerint hozzá és a tárcájához - mivel nem bűnüldöző szervről van szó - csak a Főügyészség által hivatalosan közzétett információk jutottak el.

„Nem tudom, a pártelnököt kell megkérdezni. Én ezt úgy értelmeztem, hogy (…) az elkövetők, akiket azonosítottak, nem erre a szálra utalnak, szóval feltételezem, hogy az elnök ebből indult ki” – közölte Žiga, aki bevallása szerint a médiában megjelent információkon kívül mást nem tud az ügyről. „Ha jól értem, a nyomozás jelen állás szerint nem utal arra, hogy lenne valamilyen olasz szál, illetve olyan olasz szál, amely Kelet-Szlovákiába és a kormányhivatalhoz vezetne” – tette hozzá.

„Amennyire tudom, a pártelnök úr azt mondta, hogy ki van zárva az olasz maffia összeköttetése a kormányhivatallal. Úgy vélem, a mondat szövegkörnyezete a fontos” – válaszolta Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő egy újságírói kérdésre.

 

Robert Fico keddi megállapítása szerint a Ján Kuciak újságíró és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolása ügyében folyó nyomozás eddigi eredményei kizárják annak lehetőségét, hogy az előre megfontolt szándékkal elkövetett, kettős gyilkosság mögött a kormányhivatallal összeköttetésben lévő olasz maffia állna. Fico kormánya azután bukott meg, hogy a Kuciak-gyilkossággal összefüggésben felmerült a gyanú, hogy néhány miniszterelnökhöz közel álló személy kapcsolatban áll az olasz maffiával. Azt nem árulta el, honnan tudja, hogy a nyomozók kizárták az olasz szálat.

A pártelnök a Smer-SD nevében értékelte a rendőrség és az ügyészség munkáját, és várja a nyomozás végleges lezárását.

Ján Kuciak az Aktuality.sk hírportál szerkesztőségében dolgozott oknyomozó újságíróként. Kuciakot és jegyesét február 21-én gyilkolták meg nagymácsédi házukban, egy 9 mm kaliberű pisztolyból leadott lövésekkel. A gyilkosság megrendelője legalább 70 000 eurót fizetett az elkövetőknek. Az összeget valószínűleg Alena Zs. fizette ki, de hogy ki volt a végső megrendelő, a rendőrség még vizsgálja. Alena Zs. mellett eljárás indult Tomáš Sz., Miroslav M. és A. Zoltán ellen is. Az ügyészség nem zárta ki, hogy további személyek ellen is eljárás indul.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?