Rigó: Úgy tűnik, a kulturális támogatást igénylők idén már nem kapnak segítséget

Rigó Konrád

Az, hogy a kulturális minisztérium csak november 16-án tervezi közzétenni a kulturális támogatásokra kiírt pályázati felhívást, azt jelenti, hogy a kérvényezők év végéig sem jutnak hozzá a támogatásokhoz, mutatott rá szerdán (október 7.) Rigó Konrád volt kulturális államtitkár, a parlamenten kívüli Híd párt tagja. A politikus kifogásolja azt is, hogy Natália Milanová (OĽANO) kulturális miniszter hivatalba lépése óta a tárcán belül semmi említésre méltó nem történt, azon kívül, hogy különféle támogatási alapokon keresztül 11 millió eurót fognak szétosztani.

Rigó szerint fél év túl hosszú idő, előbb kellett volna enyhíteni a koronaválság következményeit, bővíteni a támogatási lehetőségeket és összeállítani a támogatásra jogosult szubjektumok nyilvántartását. „A járványt így tényleg sokan nem fogják túlélni. A pályázati kiírás legkorábban november 16-án jelenik meg, ez pedig azt jelenti, hogy ebben az évben a kérvényezők már nem kapnak segítséget. Ez kész katasztrófa. Ilyen lassan és nyögvenyelősen még az ország legkisebb településén működő kultúrház sem működhet, nemhogy az állam egyik központi szerve” – olvasható Rigó állásfoglalásában.

A Híd politikusa a perspektíva hiánya miatt is bírálta a miniszter asszonyt. Szerinte elég lett volna körülnézni a szomszédos országokban. „A válság idején ösztöndíjakat osztani, amikor még nem tudni, hogy jövőre egyáltalán lehet-e majd alkotni vagy előadni, rossz megoldás. Inkább a szociális politika területén kellene megoldásokat keresni, ahogy teszik azt például a szomszédos Ausztriában” - hangsúlyozta.

A kormány szerdán jóváhagyta a kulturális támogatások nyújtásáról szóló törvény módosítását. A jogszabály-tervezetet a parlament gyorsított eljárás keretében fogja tárgyalni. A módosítás értelmében a tárca költségvetési támogatást nyújthat olyan esetekben is, amikor a rendkívüli helyzet kultúrára gyakorolt negatív hatásainak felszámolása vagy enyhítése a cél. A törvénymódosítás november 1-jével léphet hatályba, az első pályázati felhívás pedig november 16-án jelenhet meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?