ÚJ SZÓ-HÍRBoston. Csalódott hívei előtt ismerte el a vereséget bostoni eredményváróján Mitt Romney republikánus elnökjelölt. Szavazóitól elnézést kért, hogy nem válthatja valóra álmaikat, majd imádkozott az újraválasztott Barack Obamáért.
Republikánusok: új stratégia kell
ÚJ SZÓ-HÍR
Boston. Csalódott hívei előtt ismerte el a vereséget bostoni eredményváróján Mitt Romney republikánus elnökjelölt. Szavazóitól elnézést kért, hogy nem válthatja valóra álmaikat, majd imádkozott az újraválasztott Barack Obamáért. A következő négy évről azt mondta: a kormányzatnak az embereket kell a politika elé helyezni, valamint szorgalmazta a republikánusok és demokraták együttműködését.
A republikánusok a választások során nem tudták kihasználni az Obamával szembeni viszonylagos csalódottságot. Míg a 2000-es évek elején a párt stratégái úgy látták, a „reagani koalíciónak” köszönhetően tartósan berendezkedhetnek a Fehér Házban – s ettől tartottak akkor a demokraták is –, ez már második választáson nem jött össze. Ráadásul most egy hatalmon lévő elnök ellen.
A George W. Bush esetében is jól működő „koalíció” három ideológiai csoport – a gazdasági liberálisok, a társadalmi konzervatívok és a külpolitikai neokonzervatívok – megszólításából állt. A mostani választások is megmutatták, ez felbomlófélben van. A republikánusokat emellett a demográfiai trendek is aggasztják. A fekete szavazók túlnyomó többségét Obama vitte el, ám az egyre növekvő latinó közösség nagyobbik része is rá voksolt. Így hiába szavazott Romney-ra a fehérek 61 százaléka, az egyre kevertebb Egyesült Államokban ez már kevés. (MSz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.