Rendszámügy: Szabó Budapesten tájékoztatott

Budapest |

<p>Szabó Zoltán, a Ganador Kft. tulajdonosa és a Selye János Egyetemért Alapítvány ügyvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján hivatalos igazolásokkal kívánta igazolni, hogy cége nem regisztrált magyarországi cégek számára gépjárműveket. Arra a kérdésre, akkor mivel magyarázza a munkatársai által adott készséges útbaigazítást, kitérő válaszokat adott.</p>

Szabó szerint az a lényeges, hogy az általa kedden bemutatott dokumentumok alapján nem végzett ilyen tevékenységet. Az általa felmutatott igazolások viszont nem mértékadóak ebben a kérdésben. Az egyiket a komáromi rendőrkapitányság járási közlekedésrendészete állította ki, s arról szól, hogy a rendőrség „nem tartja nyilván a Ganador Kft.-t sem gépjármű-tulajdonosként, sem birtokosként”. A másikat a Komáromi Körzeti Közúti Hivatal jegyzi, amely megállapította, hogz a Ganador „hivatalunknál nem kérelmezte gépjármű nyilvántartásba vételét a 2007. január 1-je és 2008. szeptember 4-e közti időszakban.”
A szlovák rendszámintézésnek viszont nem ez az egyetlen módja, rendszámszerzésben úgy is lehet magyarországi vállalkozóknak vagy magánembereknek segíteni, ha a társaság a saját nevére egy autót sem jegyez be. Lapunk kérdésére, hogy mivel magyarázza munkatársai nyilatkozatait, azt válaszolta, hogy a nekünk tájékoztatást adó alkalmazottuk nekik mást állított, mint nekünk. Az RTL Klub stábja által készített felvételeket pedig szerinte összevághatták. (MSz)
Az ügyről bővebben az Új Szó szerdai nyomtatott kiadásában olvashatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?