Eltűnt a „fejlesztő”, megszűnik az iskola Pogrányban

Szabó Zoltán a szülőket is megpróbálta meggyőzni
Pográny |

Sem ingyen laptopot, sem ingyen ebédet nem kapnak szeptembertől a pogrányi alapiskola diákjai, és csehül meg lengyelül sem fognak tanulni. A mindezeket ígérő Szabó Zoltán úgy tűnt el a képből minden magyarázat nélkül, ahogy megjelent, csak ütött-kopott iskolapadok és rozoga sílécek maradtak utána a zoboralji községben.

Az ország egyik legkisebb, mindössze tizennégy diákot számláló alapiskoláját ebben a tanévben még az önkormányzat fogja fenntartani. Aztán minden bizonnyal bezárják – a pogrányi magyar alapiskolások kénytelenek lesznek Gímesre vagy Nagycéténybe utazni. „Már ez a tanév is keserves lesz, tizennégy gyerekkel még egy iskolai kirándulást is nehéz megszervezni, nem még az órarendet, de az öt kilencedikesre való tekintettel vállaltam. Azok után, hogy mennyi bizonytalanságot okozott itt Szabó Zoltán, számomra becsületbeli kérdés volt, hogy ezt még végigcsináljam” – mondja Šonkoľ Zoltán, a Pogrányi Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatója.

A pogrányi szülők még július közepén sem tudták, működik-e tovább szeptembertől a helyi magyar alapiskola, és ha igen, ki fogja fenntartani és ki fog benne tanítani. Áprilisban fűt-fát, ingyen laptopot, ingyen ebédet, úszó-, lovagló- és sítanfolyamot, iskolabuszt, négy idegen nyelvet, tíz fajta ösztöndíjat és egész napos foglalkozást ígért nekik a komáromi Szabó Zoltán – a Selye János Kollégium és több más nonprofit szervezet egykori alapítója, az Atlantis élményközpontok tulajdonosa – , aki látszatra a semmiből került elő, hogy megmentse a zoboralji magyar oktatást. Máig sem vállalta nyíltan senki, hogy ő hívta volna Pogrányba, de a zoboraljiak sejtik, hogy „helyi iskolaszervezők” állnak a háttérben. Azoknak, akik nem néztek utána, milyen mesteri módon és milyen szegényes, olykor nullával egyenlő teljesítménnyel számol el Szabó Zoltán a magyarországi alapok támogatásaival, és milyen jól él ebből, még kecsegtetőnek is tűnt az ajánlata.

A pogrányi önkormányzat is bedőlt neki, és a helyi képviselő-testület március 26-i ülésén elfogadta azt a határozatot, amellyel 2018. szeptember 1-től a komáromi székhelyű Talentum nonprofit szervezetre ruházta át a helyi magyar alapiskola működtetésének jogát. „Ebben láttuk az iskola megmaradásának esélyét. Veszítenünk nincs mit, bízunk abban, hogy sikerülhet a dolog” – mondta áprilisban Hajdú László pogrányi polgármester. Igaz, júliusban az önkormányzat visszavonta az iskola fenntartójának megváltoztatására vonatkozó kérvényét.

Érdekes

Jól fizet a magyar állam

Szabó Zoltán eredetileg pedagógus, a Selye János Egyetemért Alapítvány volt ügyvezetője, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének kitün-tetettje. Csak, elsősorban magyarországi támoga-tásból élő nonprofit szervezetekben dolgozott, ennek ellenére Komáromban egy 47 áras telken, több mint 300 ezer euró értékű házban lakik.

2008-ban a Ganador Kft.-je magyarországi közala-pítványi pénzekből fenntartott irodájában, a magyar adórendszert megkerülve magyar vállalkozóknak intézett szlovák gépkocsi rendszámokat.

2010-ben Szabó Zoltán az Apáczai Közalapítványtól közel 3 millió forintot kapott roma és árvaházban élő magyar gyerekek felkészítésére magyar nyelvből és matematikából. Az elszámolásban feltüntetett pedagógusok azonban jelezték, hogy nem végeztek ilyen munkát és fizetést sem kaptak érte. (vm)

A falu fenntartásában marad a Pogrányi Alapiskola, de várhatóan a most kezdődő iskolaévben tanulhatnak utoljára odahaza a pogrányi gyerekek. Szabó Zoltán, aki tavasszal még fejleszteni akarta a most már csak 14 gyerekkel működő iskolát, elérhetetlenné vált.

Tavasszal még arról volt szó, hogy Szabó Zoltán magyar óvodát is létrehoz a faluban, a felvételt mindkét intézménybe a Nyitra-környéki falvakban terjesztett szórólapokon és a Magyar Közösség Pártja (MKP) honlapján hirdette meg. Április végén nyílt napot is tartott a pogrányi alapiskolában, de az érdeklődő szülőknek csak ígéretekkel tudott szolgálni.

Nincs válasz

Tantervet nem mutatott, a kérdésekre, ki ügyel majd a gyerekekre az iskolabuszokban és a délutáni foglalkozásokon, hol és kik fogják főzni az ebédeket, miközben az iskolának nincs konyhája, és főleg, miből telik minderre, nem tudott konkrét válaszokat adni. Hosszasan beszélt viszont arról, hogy mivel az iskolában nem lesz házi feladat, lesz viszont többtucatnyi foglalkozás a tánctól a horgászásig, majd a már szlovák iskolába járó magyar gyerekek is átiratkoznak hozzájuk. Pár éven belül kétszáz magyar diákkal számolt, a valóságban viszont egyetlen elsős sem jelentkezett a csodaiskolába, még a tavaszi ingyenkirándulásokra, a budapesti és a bajmóci állatkertbe sem ment el senki. A régió magyar iskoláinak igazgatói már akkor figyelmeztettek: itt csak tőlük lehet elvenni diákot és a magyar szülőkkel szemben is tisztességtelen, hogy megalapozatlan ígéretekkel vezetik félre őket.

Júniusi ígéret

Szabó ennek ellenére még júniusban is azt mondta az érdeklődő szülőknek, hogy az iskolát átveszi, hiszen tizenegyen jelentkeztek. Bizonyára az április 13-án, a pogrányi iskolában tartott nyílt napon aláírt jelenléti ívből indult ki, de maga sem vehette komolyan, mert a pogrányi pedagógusokkal nem tárgyalt az új munkaszerződésekről, és többé meg sem jelent az iskolában. Az önkormányzat ennek ellenére is bízott benne, és május végén kérvényezte az oktatásügyi minisztériumban a fenntartói jogok átruházását a Talentum nonprofit szervezetre. A jogszabályok szerint a következő tanévre vonatkozóan új iskola alapítása és a fenntartó megváltoztatása is csak március végéig kérhető, ezért kétséges volt, egyáltalán foglalkozik-e majd a beadvánnyal a minisztérium. A tanévet úgy zárták, hogy senki sem tudta, mi lesz szeptemberben.

Ekkor ébredhettek rá a pogrányi képviselők is, hogy Szabótól nincs mit várni és az önkormányzat 2018. július 17-én visszavonta az iskola fenntartójának megváltoztatására vonatkozó kérvényét. A helyi magyar óvoda létrehozásáról ekkor már szó sem volt, a Talentum kérvényét az önkormányzat még június 12-én elutasította, mert nem látott garanciát a megvalósításra.

Idén utoljára

Hajdú László pogrányi polgármester a biztosítékok hiányával indokolta azt is, hogy végül az iskolát sem adták át Szabó Zoltánnak. „Úgy értékeltük ki a helyzetet, hogy Szabó Zoltán nem tudja garantálni az iskola működését. A képviselő-testület úgy határozott, hogy ezt a tanévet még finanszírozzuk, remélhetőleg minisztériumi és magyarországi támogatással” – nyilatkozta a polgármester.

Szabó „eltűnt”

Szabó azóta sem mutatkozott Pogrányban, csak egy alkalmazottja telefonált az iskolába, hogy majd elviszik a síléceket. Információink szerint újabban az Alsóbodoki Magán-Szakközépiskolát szerette volna átvenni, de a jogutód, az alapító Paulisz Boldizsár fia ezt nem engedte.

Szabó Zoltánt is kerestük, de a telefonját nem vette fel, e-mailben elküldött kérdéseinkre pedig nem válaszolt. A pogrányi iskolát propagáló szórólapokon feltüntetett telefonszámon elért munkatársa azt mondta az odatelefonáló szülőknek, hogy ő ezzel az üggyel nem foglalkozik, csak az igazgató úr tud tájékoztatást nyújtani. Az igazgató úr viszont a szülők számára is elérhetetlen.

A pogrányi magyar kilencedikesek – nyilván annak köszönhetően is, hogy novemberben önkormányzati választások lesznek – helyben fejezhetik be alapiskolai tanulmányaikat. Nehéz, szomorú tanév lesz, mert mindenki tudja, hogy az utolsó. „Ennyivel tartozunk a magyar szülőknek, ezért vállalták a kollégák is, hogy a bérük 65–75 százalékáért maradnak. Öt állandó pedagógusunk lesz, az idegen nyelvek oktatására pedig óraadókat alkalmazunk” – mondja Šonkoľ Zoltán igazgató, akinek a döntésén két zoboralji magyar iskola sorsa múlott.

Az utolsó ballagók

Az már áprilisban egyértelmű volt, hogy ha Szabó Zoltán átveszi a pogrányi iskolát, Šonkoľ nem marad igazgató. A fejlemények után úgy döntött, marad, ugyanakkor azt is el kellett döntenie, hogy zsérei lakosként elsős kislányát Pogrányba vigye, vagy az újrainduló zsérei magyar osztályba írassa. „Zsérén két év után újranyílik a magyar tagozat – a két elsős egyike a kislányom. Ha Pogrányba vinném, ott az alsó tagozaton négy kisdiák lenne négy évfolyamban – ez a pedagógusnak is sok, ezért döntöttünk úgy, hogy jobb, ha Zsérén marad” – mondja.

A pogrányi iskolában tizennégy diákkal kezdik az utolsó tanévet. Elsős nincs, a 2., a 3. és a 4. évfolyamban egy– egy gyerek lesz, az 5. és 6. osztályban senki, 7.-ben hat diák, 8.-ban egy sem, a 9.-ben öt. Ők jövő júniusban úgy fognak ballagni, hogy a pogrányi magyar iskola utolsó végzős diákjai voltak. Addigra remélhetően megszületik a megegyezés a közös zoboralji magyar alapiskoláról – mert ha most nem, akkor lassan már nem is lesz rá szükség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?