Rendkívüli helyzetet hirdettek a migráció miatt Eperjesen

migrans k

Rendkívüli helyzetet hirdettek a migráció miatt Eperjesen és az eperjesi járásbeli Kellemes (Ľubotice) községben – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Terézia Rácová, Eperjes szóvivője.

Hozzátette, ez az intézkedés lehetővé teszi mindkét település önkormányzata számára, hogy gyorsabban és hatékonyabban intézkedhessenek az ügyben.

„František Oľha, Eperjes polgármestere összehívta a válságstábot, hogy megvitassák a migrációs helyzetet. Oľha és Nicole Rubisová, Kellemes község polgármestere rendkívüli helyzetet hirdetett a két település területén" – mondta Rácová.

A szóvivő tájékoztatása szerint a polgármester a válságstáb elnökeként irányítja a munkát, például az ideiglenes szükségszállások létesítését, a sürgős ellátás megszervezését stb.

„Vészhelyzet idején minden egység köteles azonnali segítséget nyújtani. A városnak lehetősége lesz arra is, hogy kérje a helyzettel kapcsolatos költségek azonnali megtérítését, vagy szükség esetén bevonja a hadsereget és a rendőrséget" – mondta Rácová.

Eperjes önkormányzata csütörtökön bejelentette, hogy további két fűtött sátrat állítanak fel Kellemes községben. A belügyminisztérium kérte fel a városvezetést, hogy humanitárius segítséget nyújtson a rászorulóknak.

Barbora Maráková, a Szlovák Humanitárius Tanács munkatársa a TASR-nek elmondta, jelenleg hetente mintegy 270 menekültnek nyújtottak segítséget az eperjesi idegenrendészeten. Korábban akár 800 menekült is érkezett. „Humanitárius segítséget nyújtottunk, például vizet, élelmiszert és tisztálkodószereket osztottunk a migránsoknak" – tájékoztatott Maráková.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?