Remišová: Matovič és Sulík óriási hibát készülnek elkövetni

Veronika Remišová

Igor Matovič (OĽANO) kormányfő és Richard Sulík, az SaS elnöke óriási politikai hibát készülnek elkövetni, jelentette ki Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes és a Za ľudí elnöke a kormány szétverésére utalva. Sajnálja, hogy az SaS felfüggesztette a koalíción belüli működését. Úgy véli, az OĽANO és az SaS megbénítják a koalíciót, ezt pedig rendkívül felelőtlen magatartásnak tartja.

„A Za ľudí párt prioritása mindig is a négyes koalíció megőrzése és a kormányfői posztot érintő személycsere volt. Ezért nagyon sajnáljuk, hogy az SaS felfüggesztette a koalíciós szerződést. Az OĽANO, a Sme rodina, az SaS és a Za ľudí pártok kormánykoalíciója, amely egy évvel ezelőtt, a parlamenti választások után jött létre, a Smer 12 éves kormányzása után a reményt jelentette. Abban bíztunk, hogy visszatér az igazságosság, és megvalósul sok fontos reform” – mondta Remišová.

A Za ľudí párt Remišová elmondása szerint mindent elkövet annak érdekében, hogy megoldódjon ez a válság, mert máskülönben hónapokig tartó káosz következik, az előrehozott választások után pedig át kell majd adni az országot a Smernek és az utódszervezeteinek.

Az SaS felfüggeszti a működését a koalícióban mindaddig, amíg Igor Matovič (OĽANO) kormányfő be nem nyújtja a lemondását. Ezt Richard Sulík, az SaS elnöke jelentette be csütörtökön, miután Zuzana Čaputová államfő elfogadta Branislav Gröhling és Ivan Korčok miniszterek lemondását. Az SaS csak azután hajlandó tovább tárgyalni, hogy a kormányfő lemondott. A koalíciós tárgyalásokat azzal akarják folytatni, akit az államfő megbíz az új kormány felállításával. Az SaS a négyes koalíció és a koalíciós szerződés megőrzésében érdekelt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?