Reformok a rendőrségen

Pozsony |

<p>Az Országos Rendőr-főkapitányság megváltoztatja a rendőrök értékelését - közölte ma Jaroslav Spišiak országos rendőrfőkapitány, a Daniel Lipšic belügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján.</p>

“Az elmúlt évtizedek legnagyobb rendőrségi reformját kezdtük meg. Célunk növelni a rendőrségbe vetett bizalmat” - mondta Daniel Lipšic. A tárcavezető szerint a rendőrség intézményébe vetett bizalom Szlovákiában alacsonynak mondható, és biztosan alacsonyabb, mint a környező országokban.

Az új értékelést Spišiak még akkor kipróbálta, mikor dunaszerdahelyi járási rendőrkapitány volt. “Jóllehet a rendőröknek nem tetszett, de rövid idő alatt jobb mutatókat értek el, mint az egész megye. Az értékelési rendszer alapelve az, hogy a többet dolgozó rendőröknek magasabb legyen a fizetése, mint azoknak, akik nem teljesítenek elégségesen” - mondta a főkapitány.

A közlekedési rendőrök eddig például az alapján voltak értékelve, hogy hány jogosítványt vontak be. Az új rendszer szerint azt fogják értékelni, hogy egy-egy szolgálatuk alatt az adott szakaszon hány baleset történt. “Az adott rendőrön múlik, hogyan biztosítja a rendelkezésére álló eszközökkel, hogy minél kevesebb baleset történjen az adott szakaszon. “Ha a rendőr jeget lát az úttesten, és pozitív akar lenni, a jég elé kell állnia, és irányítani a forgalmat” - mondta Spišiak.

A közrendvédelmi járőrök esetében Spišiak azt tartja fontosnak, hogy megelőzőleg lépjen fel. Így esetükben az értékelés során az lesz a döntő, hogy a szolgálatuk alatt milyen bűncselekmények vagy szabálysértések történtek. A bűncselekmények esetében az értékelés következő lépcsője az lesz, sikerült-e elfogniuk az elkövetőt. “Ha nem sikerült, azt is vizsgálni fogjuk, tudott-e olyan információkat szerezni, amelyeke alapján a bűnögyi rendőrség el tudta fogni az elkövetőt” - mondta.

A rendőrök tájékoztató jelleggel havonta lesznek értékelve, negyedéves értékelésük pedig a fizetésükre is kihat majd. Az értékelésnél az esetleges állampolgári reakciókat is figyelembe veszik majd.

Az új értékelési rendszerben a rendőri vezetők értékelése 50 százalékben a beosztottak teljesítményétől fog függni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?