Református istentiszteletek a kormányhivatal kápolnájában

Pozsony |

<p>A kormányhivatal épületéhez tartozó Szeplőtelen Szűz Mária-kápolna Iveta Radičovákormányfő kezdeményezésére az idei év októberétől minden szerdán délután négy órától az a nagyközönség előtt is nyitva áll.</p>

Ebben az időpontban istentiszteleteket tartanak az Egyházak Ökumenikus Tanácsához tartozó egyházak képviselői. Az első református istentiszteletre december 29-én kerül sor Peres Imre pozsonyi lelkipásztor szolgálatával.
A kápolnában tartandó szolgálatok sorrendjét és gyakoriságát a felekezeti összetétel szerint határozta meg az Egyházak Ökumenikus Tanácsa. Mivel Szlovákiában a legutóbbi népszámlálási adatok szerint a legnagyobb számban  a római katolikusok vannak, így a hónap első szerdáján ennek az egyháznak a képviselője tart misét a Kormányhivatal kápolnájában. A hónap második szerdáján az Ágostai Hitvallási Evangélikus Egyház lelkipásztora szolgál istentisztelettel, a harmadikon pedig a görög katolikus  egyház képviselője. A hónap negyedik szerdáján a számbelileg kisebb egyházak váltják egymást egy előre meghatározott harmonogram szerint.

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyháznak először december 29-én lesz lehetősége istentiszteletet tartani. A december elején Rimaszombatban ülésező  Zsinati Elnökség   az évente négy alkalommal a Kormányhivatal kápolnájában  megtartandó istentisztelet megtartására Peres Imre pozsonyi lelkipásztort kérte fel. Református istentisztelet a 2011-es évben az adott hónap utolsó hetének szerdáján a beosztás szerint még március 30-án, június 29-én, augusztus 31-én és november 30-án lesz.

Az első ökumenikus istentiszteletre szeptember 22-én került sor a Kormányhivatal kápolnájában. A római katolikus, evangélikus, görög katolikus és református egyházon kívül istentisztelet tart még a hónap utolsó szerdáján az ortodox, az apostoli, a baptista, az adventista, a testvér, az ókatolikus, a csehszlovák huszita és a metodista egyház is.

Az istentiszteletek iránt érdeklődők a Szabadság térről juthatnak be a Kormányhivatal épületébe a főbejáraton keresztül. Mindenki köteles részt venni a biztonsági ellenőrzésen. A látogatóknak számolniuk kell azzal, hogy a kápolna maximálisan ötven személy befogadására alkalmas. (Reformata, iski, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?