Rajtár újabb feljelentést tett a Bonaparte-ügyben

Bonaparte
Pozsony |

Jozef Rajtár (SaS) parlamenti képviselő szerdán feljelentést tett a Főügyészségen a Bonaparte lakókomplexum ügyében. A képviselő elmondása szerint a feljelentés tartalmazza az áfacsalások és a lakásátruházások átfogó áttekintését.

 

„Ez annak a büntetőfeljelentésnek a kiegészítése, amelyet idén júniusban tettem” – mutatott rá a képviselő, hozzátéve: a 2016 júniusában tett feljelentéssel együtt a három anyag egy átfogó képet bocsát a rendőrség és az ügyészség rendelkezésére az összes áfacsalásról, amelyet a Bonaparte lakókomplexum építésétől a lakások végső értékesítéséig tartó időszakban elkövettek.

A legújabb feljelentés tartalmazza a Bonaparte lakókomplexumot érintő lakásátruházások és -eladások komplett áttekintését is. Rajtár szerint ezekkel összefüggésben a leggyakrabban Ladislav Bašternák, Marian Kočner és Stanislav Plutko neve merült fel.

Utóbbival kapcsolatban elmondta, hogy Ladislav Bašternák mellett Marian Kočner vállalkozónak is az ismerőse, akivel közösen megrövidítették a Petrimex céget, illetve vállalkoztak a meggyilkolt Ján Duckýval is.

Rajtár szerint ezúttal is ugyanaz az eljárási mód ismétlődött, mint a Five Star Residence esetében. Az egyes lakások átruházása során hasonló módon folyt az adóvisszaigénylés is. „Ugyanaz a szervezett csoport csinálta” – tette hozzá Rajtár, aki szerint az ügyleteket a pénzügyi igazgatóság, az adóhivatalok és a rendőrség mellett politikai szinten is fedezték. Az ellenzéki képviselő meggyőződése, hogy többszörös bűnelkövetésről, sőt szervezett bűnözésről van szó, melyet egy nagy kiterjedésű, szervezett csoport hajtott végre.

 

Azzal kapcsolatban, hogy szerdán elítélte a bíróság Ladislav Bašternák  vállalkozót egy csaknem kétmillió euró értékű áfa-visszatérítés miatt, Rajtár kijelentette, hogy ez az ügy csak egy kis töredéke annak, amit Bašternák és a hozzá kötődő személyek elkövettek. Hozzátette: a Five Star Residence lakókomplexummal összefüggésben az átruházások összértéke eléri a 48 millió eurót, ebből csaknem 8 millió euró összegű adót igényeltek vissza jogosulatlanul. A Bonaparte-ügyben így több tízmillió euró összegű kár érte az államot.

Ladislav Bašternák vállalkozót adó- és járulékfizetés elkerülésének bűncselekménye ügyében bűnösnek mondta ki szerdán a bíróság, és a legenyhébb fokozatú büntetés-végrehajtási intézetben letöltendő, öt év szabadságvesztésre ítélte. A vállalkozó jogosulatlanul igényelt vissza csaknem kétmillió euró összegű áfát a BL 202 nevű cége számára. Az ítéletet a vádlott a Pozsony II Járásbíróságon hallgatta meg azután, hogy beismerte a vétkességét és megbánta a tettét. Bašternákot öt évre eltiltották attól is, hogy vállalkozói tevékenységet folytasson. Peter Filip ügyvéd a helyszínen fellebbezett az ítélet ellen, az ügyész időt kért, hogy átgondolja a döntését. Adócsalás bűncselekménye esetén 7-től 12 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki. A bíróság Bašternák esetében figyelembe vette az enyhítő körülményeket, vagyis a büntetlen előéletet, azt, hogy beismerte és megbánta a tettét, valamint hogy megtérítette a kárt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?