Pszichológusokból álló válságstábot küldtek az annamajori iskolába

Branislav Gröhling
Annamajor |

Pszichológusokból álló válságstáb érkezik hétfőn az annamajori iskolába, ahol bántalmaztak egy 11 éves kislányt. A szakemberek konzultálnak a történtekről a pedagógusokkal, és beszélnek velük arról, hogyan kezeljék az ilyen eseteket. Ezt követően a szakemberek minden osztállyal elbeszélgetnek – tájékoztatott Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter. A miniszter közölte, hogy az iskola igazgatójával is konzultált az oktatási tárca. Svetlana Síthová, a minisztérium államtitkára is részt vesz a keddi  iskolaszéki ülésen.

A miniszter elítélte az Annamajorban történteket. Sajnálatát fejezte ki a sajtóbeszámolók miatt, és amiatt, hogy a bulvársajtó és a közösségi média visszaélt a helyzettel, ami agresszióhoz és további nyugtalanságokhoz vezethet. „A minisztérium azon dolgozik, hogy a tanulók visszatérhessenek az iskolákba, ahol együtt lehetnek a tanáraikkal, az osztálytársaikkal és az iskolatársaikkal, emellett megértés, együttérzés és támogató légkör veszi körül őket” – jelentette ki.

A tárcavezető szeretné, ha ez az eset nem csúszna át vádaskodásokba, abba a leegyszerűsítésbe, hogy az iskolát, a családot, a közösségi hálót hibáztatják. „Az ilyen ügyekben több tényező van jelen egyszerre” – jegyezte meg.

A miniszter hozzátette, hogy idén januártól júliusig webkonferenciákat rendeznek a pedagógusok számára gyerekpszichológusok bevonásával, hogy megelőzzék az iskolai erőszakot és a zaklatást. Emlékeztetett arra is, hogy decemberben cselekvési tervet nyújtott be a kormánynak a minisztérium a zaklatás elleni küzdelemről. Gröhling közölte, hogy a tanácsadói rendszer reformja is foglalkozik az iskolai zaklatás megelőzésével. „A zaklatás megelőzése, a megértés és a tisztességes viselkedés elősegítése összetett kérdés, ehhez időre van szükség, és mindannyiunknak dolgoznunk kell rajta” – tette hozzá a miniszter.

Sajtóértesülések szerint a kiskorú lányt január 2-án a szövetkezet volt telephelyén leitták és levetkőztették. Az esetet videóra vették és a világhálón közzétették. A videófelvételen 14, 15 és 16 éves gyerekeknek láthatók.

A sajtóban megjelent hírek szerint nem ez az első eset, ez a társaság már korábban is megtámadott gyerekeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?