PS: Šimkovičovának és Suskónak nem lenne szabad a posztján lennie

simecka k

A PS mozgalom szerint Boris Susko (Smer) igazságügyi miniszternek és Martina Šimkovičová (SNS-jelölt) kulturális miniszternek nem lenne szabad a posztján lennie. Ezenkívül kifogásolták a koalíció hozzáállását a bizalmatlansági indítványokkal kapcsolatos rendkívüli parlamenti ülésekhez, mivel ezeket kedden nem sikerült megnyitni.

„Botrányosnak tartom a kormánykoalíció hozzáállását ezekhez az ülésekhez. Megértem, hogy nyár van, és hogy a kormánypárti képviselők a szabadságukat akarják tölteni, de a munkájukért fizetést kapnak. Az, hogy a koalíciós képviselők nem jöttek el a minisztereik visszahívásáról szóló ülésekre, hogy megvédjék őket, és érveket hozzanak fel mellettük, normális esetben nem szokott előfordulni” – mondta Michal Šimečka, a PS mozgalom vezetője, aki Šimkovičová miniszter asszony távolmaradását is bírálta.

A PS képviselői kitartanak a két miniszter leváltása mellett. Suskót többek között a Büntető törvénykönyv módosítása miatt kritizálják, illetve amiért felülvizsgálati eljárást indítványozott Dušan Kováčik ügyében. Főleg azért indítványoztuk az SaS-szel és a KDH-val Susko miniszter leváltását, mert amióta a posztján van, folyton azt bizonyítja, hogy a koalíció szűk érdekeinek szolgál, és nem az igazságszolgáltatásnak, az embereknek, vagy a jogállamnak“ – állapította meg Zuzana Števulová.

Az ellenzéki képviselők felróják Šimkovičovának a hozzá nem értését, a kommunikációját, illetve a közszolgálati médiában és a kulturális támogatási alapokban véghezvitt változtatásokat, valamint a kulturális intézményeken belüli személycseréket. „Minden újabb nap, amit Machala irányítása mellett a posztján tölt, a kultúrára nézve végzetes következményekkel jár“ – tette hozzá Zora Jaurová (PS).

A parlament kedden nem tudta megnyitni a Šimkovičová és Susko leváltásáról szóló ülést. Nem volt jelen elég képviselő. A két indítványról szerdán, 9:00 órakor ismét megpróbálnak tárgyalni. Mindkét miniszter azt állítja, hogy törvényesen járt el. A leváltásukra nem lát okot Robert Fico (Smer) kormányfő sem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?