Procházka: Majdnem politikai merénylet áldozata lettem

Kassa |

<p>Szervezett és jól fizetett politikai merénylet kísérleteként fogja fel Procházka Igor Matovič (OĽaNO) arra irányuló tevékenységét, hogy a Háló főnökét ellehetetlenítse.&nbsp;</p>

Procházka elmondta, hogy először került ilyen helyzetbe és ki akarta deríteni, hogy honnan fúj a szél – ezért sem nyilatkoztak az üggyel kapcsolatban az elmúlt időszakban. Úgy véli, hogy a megrendelés a kormány közeli körökből került ki. Motivációként a Háló aktivitását említi, amely képviselőt akar indítani a pozsonyi polgármesteri választásokon.

Matovič hazugságvizsgálatát egyszerű vásári mutatványnak tartja. Procházka úgy véli, hogy amennyiben Matovič hazugságvizsgálatra adta a fejét, akkor a kérdések minden bizonnyal úgy voltak feltéve, hogy nyugodtan tudjon nemmel válaszolni azokra. Procházka bejelentette, hogy felveszi a kesztyűt, s hajlandó lesz egy élő műsorban is bevállalni a hazugságvizsgálatot.

A Háló első embere az újságíróknak bemutatott egy dokumentumot, egy független adóellenőr beszámolóját, amelyben az áll, hogy a kampányára 260 ezer eurót fordított. A különböző ügynökségek becsléseit, miszerint a kampánya háromszor annyiba került, elutasította.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?