Pozsonyban megijedtek a népszámlálás eredményeitől: a lakók negyede hiányzik

Pozsony |

<p>A főváros városrészeit tömörítő regionális érdekvédelmi szervezet és a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) arra kéri a pénzügyminisztériumot, ne a népszámlálások eredménye alapján ossza szét a jövőben az önkormányzatoknak az adóbevételeket.</p>

A pozsonyi városrészek vezetői azt fogják kérni Ivan Mikloštól, hogy a jövőben a lakossági nyilvántartásban szereplő adatok alapján jussanak bevételeikhez.

Jelenleg az adóbevételeket a község lakosságának száma alapján kapják az önkormányzatok, ennek alapja pedig a tízévenként ismétlődő népszámlálás eredménye.

Az ok: a májusi népszámlálás az előzetes eredmények alapján fiaskóval végződött a fővárosban, több városrészben negyedével, ötödével kevesebb embert számláltak meg, mint amennyien valójában ott laknak. Pozsony Újváros városrészében például a lakossági nyilvántartás szerint 41 ezer ember él, ám a népszámláláson csak 28 ezren vettek részt.

A pozsonyi polgármesterek szerint a többi városrészben is hasonló a helyzet. „A népszámlálási eredmények súlyos veszélyt jelentenek Pozsony számára” – jelentette ki Vladimír Bajan, Pozsony-Ligetfalu polgármestere. A statisztikai hivatal ugyanakkor már a népszámlálás előtt figyelmeztette az önkormányzatokat, az ő érdekük is, hogy a népszámlálás sikeres legyen, s mindenkit megszámláljanak.
A cenzussal kapcsolatos hisztéria főként a fővárosra volt jellemző, a népszámlálás alatt sorra jöttek a hírek arról, hogy a számlálóbiztosok egymás után adják vissza megbízatásukat. Másrészt több pozsonyi lakos arra panaszkodott, nem tud részt venni a népszámláláson, mert a számlálóbiztos nem kereste fel, az önkormányzatnál pedig nem tud emiatt panaszt tenni – a fiaskóért minimálisan ezen a ponton tehát az önkormányzatok is hibásak.
Információink szerint a falvak és a kisebb városok nem küszködnek ilyen problémákkal, sőt a többi nagyobb városban sem lesz ekkora a meg nem számlált lakosok aránya. (MSz, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?