Pollák visszautasítja a romák vádját

Pozsony |

<p>Miroslav Pollák, a kormány romaügyi biztosa elutasítja a Roma Közösségek Civil Szervezetei Tanácsának (RMORK) vádját, hogy a kormány nem hajlandó párbeszédre.</p>

Figyelmeztet, hogy ő maga is ezeknek a szervezeteknek a kötelékéből kerül ki, 1998-2010-ben projektmenedzserként dolgozott néhány számára. „Nem lehet valamennyi képviselővel két hét leforgása alatt találkozni, ez magátzól értetődő” – mondta el a SITA hírügynökségnek Pollák, aki az elmúlt héten 30 roma polgármesterrel, képviselővel és nonprofit szervezeti taggal meglátogatta a kassai Luník IX lakótelepet. Ma az Alsókubín képviselőivel találkozik. Az e-pay kártyák miatti bírálattal kapcsolatban, hogy a kormány nem magyarázta el azok használatát, elmondta, hogy még maguk sem tudják pontosan, hogyan fog működni az egész, most fognak dönteni arról, milyen formát válasszanak.

A romák nem tudják, hogy Iveta Radičová új kormányának mik a tervei ezzel a kisebbséggel. A kormányprogramban marginalizált társadalmi csoportokról olvashatnak, de nem tudják, mit rejt ez a fogalom. „Tudnunk kell, mik az új kormány tervei, mit készül tenni, miben van szüksége ránk” – jelentette ki Ladislav Richter, a Roma Közösségek Civil Szervezetei Tanácsának elnöke.

A népcsoport ma találkozót szervezett a nonprofit roma szervezetek számára. Richter a sajtóértekezleten elmondta, hogy erre meghívta a miniszterelnököt, a roma kormánybiztost, a kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettest, a munkaügyi miniszter és államtitkárt. „Tudjuk, hogy ma ülésezik a parlament, de akkor is elszomorít, hogy Lucia Nicholsonová munkaügyi államtitkár kivételével senki nem küldte el maga helyett a képviselőjét” - mondta Richter, aki bírálta azt a tényt, hogy az új kormány a roma kérdés megoldásának kulcspontját a kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettes hivatalából a munkaügyi minisztériumba helyezte át.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?