Pellegrini: Nagy hiba hagyni elmérgesedni az alkotmányos válságot

Peter Pellegrini

Nagy hiba elutazni a koronázásra Nagy-Britanniába, és hagyni, hogy az alkotmányos válság néhány nap alatt elmérgesedjen – jelentette ki Peter Pellegrini, a parlamenten kívüli Hlas vezetője a kormányban kialakult helyzet és Zuzana Čaputová köztársasági elnök külföldi útja kapcsán.

„A Heger-kormány összeomlott, Szlovákiában alkotmányos válság uralkodik. Minden felelős politikus és államférfi kötelessége, hogy a hazáját helyezze előtérbe, illetve ilyen súlyos helyzetben visszatérjen a hazájába” – mondta Pellegrini. Úgy fogalmazott, a köztársasági elnök ezzel szemben úgy döntött, hogy az angol király megkoronázását helyezi előtérbe, a probléma megoldását pedig a jövő hétre halasztja.

Miután Samuel Vlčan bejelentette, hogy lemond a mezőgazdasági minisztérium irányításáról, több ellenzéki párt is felszólította az államfőt, hogy nevezzen ki ügyvezető kormányt. Vlčan után Rastislav Káčer külügyminiszter is a felmentését kérte.

A korábbi koalíciós pártok, az OĽaNO és a Sme rodina úgy véli, egy hivatalnokkormány kinevezése még nagyobb káoszt okozna. Ezt Eduard Heger megbízott miniszterelnök is így látja. Ezzel szemben az SaS támogatná a hivatalnokkormány kinevezését. A köztársasági elnök bejelentette, a jövő hét elején tájékoztat a következő lépésekről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?